Döntő többségben vannak azok a fiatalok, akik az év folyamán fizetésük emelkedésére számítanak.
Ötmillió forintot gyűjtött össze tizenkét hazai élvonalbeli dj a zeneipar bevétel nélkül maradt háttéremberei számára.
"Az összeg a Fábián Juli Emlékalapítványhoz kerül, amely egyébként is hasonló tevékenységgel foglalkozik. A koronavírus-járvány, az elmaradó koncertek és rendezvények miatt nagyon sok road, hangmérnök és más, fontos tevékenységet végző zenei szakember maradt bevétel nélkül, az ötmillió forintból előreláthatóan közülük ötven embert lehet támogatni mintegy száz-százezer forinttal" - mondta Lotfi Begi csütörtökön az MTI-nek.
Lotfi Begi és Andro kezdeményezésére április 25-én a Gödöllői Királyi Kastély díszudvarán tizenkét élvonalbeli dj adott egy-egy órás szettet One Future Streamfest címmel. A zeneipari háttérembereknek szánt felajánlásokat az eseményt követően egy héten keresztül lehetett megtenni. Az ötmillió forint a streamelők, rádióhallgatók, valamint néhány cég felajánlásából gyűlt össze.
"A támogatáshoz a rászorulók a Fábián Juli Emlékalapítvány pályázata útján juthatnak hozzá. Nagyon örülünk, hogy ekkora összeg gyűlt össze, ezzel több kollégánk életén tudunk könnyíteni" - közölte Lotfi Begi. Az április 25-i online eseményen a két főszervező mellett Bárány Attila, Bricklake, Jauri, a Loving Arms, Metzker Viktória, Newik, Purebeat, Stadium X, Willcox és Yamina is fellépett.
Méltó ellenfele lehet a mogyoró-nachos-ropi sörkorcsolya triónak a kézműves sörfőzdék gyártási melléktermékéből készülő újfajta ropogtatnivaló.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
-
Sorozat készült az unió történetének legnagyobb csalásáról, amiről alig hallott valaki
A több milliárd eurós szén-dioxid-kvóta botrányt bemutató széria a Direct One-on debütál.
-
Vágás határok nélkül: áttörés a nagyméretű fémszerkezetek precíz vágásában (x)
A Vass Acélcsarnok Kft. legújabb csőlézer vágógépe végre megoldást kínál a nagy átmérőjű csövek, zártszelvények és profilok vágására, vállalatok számára.
- Közel tízezer embert kellett kimenekíteni Harkiv körzetéből
- Vizsgálati fogságba helyezték Robert Fico támadóját
- Halasztják kormányellenes tüntetésüket a cseh gazdák
- Özönlenek a szorongó és öngyilkossági késztetéssel küzdő fiatalok a lelkisegély-vonalra
- Nem rázták meg túlzottan a kritikus hangok Coppolát
- Megtáltosodtak a McLarenek