Ameddig nincs meg minden eltűnt ember, nem mondható ki, hogy ők valójában áldozatok - mondta a Pest Vármegyei Kutató-Mentő Szolgálat vezetője.
A Külügyminisztérium 02.24-én bejelentette, hogy diagnosztizálták az első magyar koronavírusos beteget, aki jelenleg Japánban van.
A Külügyminisztérium 02.24-én bejelntette, hogy diagnosztizálták az első magyar koronavírusos beteget, aki jelenleg Japánban van. Az illető a Diamond Princess személyzetének a tagja, a beteg állítása szerint jól van, nem köhög, nem lázas, de a japán hatóságok szerint pozitív lett a tesztje, ezért karantéban tartják. Az óceánjárón egyébként 3 magyar dolgozott, egy muzsikus testvérpár, és egy felszolgáló. A tesztek szerint a háromból 2 magyarnak eddig negatívak a tesztjei.
Ezen felül a magyar Külügyminisztérium kéri, hogy az új koronavírus, észak-olaszországi gócpontjai felé csak olyan magyarok utazzanak, akiknek halaszthatatlan dolguk akad arra. Másnak egyáltalán nem javasolják most a kiutazást azokra a területekre.
A külügy elmondta azt is, hogy jelenleg 171 magyar van Kínában, mind jól vannak, mindenkivel kapcsolatban van a követség. Közülük a 5 legfertőzöttebb tartományban 20 tartózkodnak éppen, a hírek szerint ők is jól vannak.
(Címlapkép: MTI/EPA/Franck Robichon)
Méltó ellenfele lehet a mogyoró-nachos-ropi sörkorcsolya triónak a kézműves sörfőzdék gyártási melléktermékéből készülő újfajta ropogtatnivaló.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
-
Sorozat készült az unió történetének legnagyobb csalásáról, amiről alig hallott valaki
A több milliárd eurós szén-dioxid-kvóta botrányt bemutató széria a Direct One-on debütál.
- Nagyon későn vesszük észre a petefészekrákot, csaknem ezren halnak bele évente
- Izraeli-palesztin - Joe Biden előállt javaslatával
- Jöjjenek a nők és a fiatalok! - Sport a tévében
- A világ egyik legritkább állatát sikerült felnevelniük tudósoknak
- Reménykeltő magyar bejelentés a heredaganat gyógyításáról
- Földbe csapódott az iráni elnök helikoptere - Ebrahim Raiszi és külügyminisztere is meghalt