Július 1-től az Egészségablak applikációban és a 1812-es telefonszámon is lehet majd időpontot foglalni az orvoshoz.
Keveset keresnek, nincs rendes munkaruhájuk, és ha az tönkremegy, maguknak kell megvásárolni - mindezek miatt demonstrációt tartanak ma délután 14 órától az Országos Mentőszolgálat Markó utcai székháza előtt a mentősök.
A kormány jövőre 10, négy év alatt (2016 és 2019 között) összesen 67 százalékos béremelést hajt végre a mentőknél - jelentette be az emberi erőforrások minisztere május elején egy puccos étteremben rendezett sajtóeseményen. Csakhogy ez nem pont az, amit korábban a mentősöknek ígértek. A mentőápolókat plusz 100-120 ezer forinttal, míg a mentőtiszteket 170-220 ezer forinttal hitegették korábban.
Kusper Zsolt, a Magyarországi Mentődolgozók Szövetségének (MOMSZ) elnöke a 24.hu-nak arról beszélt, akad olyan, aki 29 éve dolgozik mentősként és nettó 111 ezer forintot keres. De szerinte nem is csak a fizetéssel van a baj. Nincsen rendes munkaruhájuk, régi, elhasznált ruhákban dolgoznak, ha pedig már az is tönkrement, saját pénzből vásárolnak. Folyamatosan ígérik nekik, hogy ez is megváltozik majd, de konkrét dátum sosem hangzik el.
A szerdai figyelemfelhívó tüntetés célja, hogy érzékeltessék a munkáltatókkal és a társadalommal, hogy a fizetésükből nem tudnak megélni, és semmi megbecsülést nem kapnak.
Méltó ellenfele lehet a mogyoró-nachos-ropi sörkorcsolya triónak a kézműves sörfőzdék gyártási melléktermékéből készülő újfajta ropogtatnivaló.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
-
Sorozat készült az unió történetének legnagyobb csalásáról, amiről alig hallott valaki
A több milliárd eurós szén-dioxid-kvóta botrányt bemutató széria a Direct One-on debütál.
-
Vágás határok nélkül: áttörés a nagyméretű fémszerkezetek precíz vágásában (x)
A Vass Acélcsarnok Kft. legújabb csőlézer vágógépe végre megoldást kínál a nagy átmérőjű csövek, zártszelvények és profilok vágására, vállalatok számára.
- Minden bejelentés számít a gyermekek online bántalmazása elleni harcban
- Átlagosan négy és fél polgármester közül választhatnak a budapestiek
- Japán filmek és sorozatok érkeznek házhoz ingyenesen
- Csoportgyőztesként negyeddöntős a női válogatott
- Eszméleténél van, de továbbra is súlyos a szlovák kormányfő állapota – a nap hírei
- Lengyelország „áthatolhatatlanná” teszi a határait, 2,5 milliárd dollárból