Robert Fico továbbra is a besztercebányai Roosevelt Egyetemi Kórház egészségügyi személyzetének gondozásában van.
Szeptembertől kapnak magasabb béreket az egészségügyi dolgozók, az emelés több lépcsőben valósul meg - írja a Népszabadság.
Szeptember elsejétől már megemelt bérre számíthatnak az egészségügyi dolgozók:- A szakdolgozók 25 százalékkal (10-30 ezer forinttal),
- Az orvosok pedig 107 ezerrel kapnak többet.
A beérfejlesztés több szinten valósul meg: az ápolók két év alatt 50 százalékos, az orvosok pedig újabb 100 ezer forintos emelést kapnak.
Méltó ellenfele lehet a mogyoró-nachos-ropi sörkorcsolya triónak a kézműves sörfőzdék gyártási melléktermékéből készülő újfajta ropogtatnivaló.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
-
Sorozat készült az unió történetének legnagyobb csalásáról, amiről alig hallott valaki
A több milliárd eurós szén-dioxid-kvóta botrányt bemutató széria a Direct One-on debütál.
- Nagy könnyítés Izraelben - a nap hírei
- A horvát válogatott az Eb-re a "komplett" vb-bronzérmes csapattal áll ki
- Ukrajna elnöke sürgeti a Nyugatot
- Megrendítő vallomások a színészlegendától – könyv jelent meg Benedek Miklósról
- Beindult az EU-csatlakozás-ellenes kampány Moldovában
- Szakértő: észbontó tempóval csapódhatott a szállodahajóba a motorcsónak