Az egyik áruház előtt esett egymásnak ásókkal és bozótvágó késsel két csapat a vita hevében Pécsen.
Járvány miatt zárták le az Uzsoki kórház egyik osztályát. Az ÁNTSZ szerint mindenki megnyugodhat: nincs baj a magyar egészségügyben.
Hasmenéses járvány miatt nem fogad neurológiai és stroke betegeket az Uzsoki Utcai Kórház Neurológiai Osztálya, ahol már korábban is szünetelt az ellátás éppen egy hasonló fertőzéssorozat miatt. A calicivírust azonosították az osztályon, amelyet idén már egyszer lezártak éppen emiatt. Tíz napja szüntették meg az izolációt, de egyre több új megbetegedést regisztráltak a betegek és az ellátószemélyzetnél, írja a Medicalonline.hu.
Múlt hét vasárnap nyolc betegnél és négy dolgozónál jelentkeztek a hasmenéses tünetek, hétfőre már huszonöten betegedtek meg. A zárt közösségekben könnyen terjedő calicivírus a higiénés szabályok szigorú betartásával előzhető meg a legkönnyebben. A fertőzöttek környezetében mindent fertőtleníteni kell, mivel a vírus akár napokig fertőzőképes marad. Az Uzsokiban ezek után sem sikerült izolálni a járványt.
Az eset érdekessége, hogy az 1001 orvos hálapénz nélkül nevű csoport éppen hétfőn adott ki közleményt arról, hogy a magyar kórházakban és egészségügyi intézményekben kifejezetten rosszak a higiéniás viszonyok. Azt írták:
Az ÁNTSZ kedden úgy reagált a csoport állításaira, hogy a magyar betegek biztonságban vannak. Az MTI-hez eljuttatott közleményében a szervezet közölte: "alig néhány ország van, ahol olyan átfogó képpel rendelkeznek az aktuális helyzetről, mint Magyarországon."
Méltó ellenfele lehet a mogyoró-nachos-ropi sörkorcsolya triónak a kézműves sörfőzdék gyártási melléktermékéből készülő újfajta ropogtatnivaló.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
-
Sorozat készült az unió történetének legnagyobb csalásáról, amiről alig hallott valaki
A több milliárd eurós szén-dioxid-kvóta botrányt bemutató széria a Direct One-on debütál.
-
Vágás határok nélkül: áttörés a nagyméretű fémszerkezetek precíz vágásában (x)
A Vass Acélcsarnok Kft. legújabb csőlézer vágógépe végre megoldást kínál a nagy átmérőjű csövek, zártszelvények és profilok vágására, vállalatok számára.
- Minden bejelentés számít a gyermekek online bántalmazása elleni harcban
- Átlagosan négy és fél polgármester közül választhatnak a budapestiek
- Japán filmek és sorozatok érkeznek házhoz ingyenesen
- Csoportgyőztesként negyeddöntős a női válogatott
- Eszméleténél van, de továbbra is súlyos a szlovák kormányfő állapota – a nap hírei
- Lengyelország „áthatolhatatlanná” teszi a határait, 2,5 milliárd dollárból