Ha csak az egyik szülővel utazik egy kiskorú külföldre, akár csak néhány napra, érdemes hozzájáruló nyilatkozatot kérni a másik szülőtől is.
Miközben Magyarország óriási szakemberhiánnyal küzd az egészségügyben, és sorra mondanak fel az orvosok a kórházakban, az Európai Unió fejlettebb országai mágnesként vonzzák a magyarokat - írja a Magyar Nemzet.
Európában a legnagyobb számban Németországban gyógyítanak magyar orvosok, csaknem 1600-an. Az Egyesült Királyságban dolgozó orvosok létszáma 2009 óta 70 százalékkal (202-ről 342-re), a nem orvosi személyzethez tartozók száma 126 százalékkal, a brit Nemzeti Egészségügyi Szolgálatban dolgozó magyar szülész- és védőnők száma pedig 76 százalékkal nőtt.Ausztriában "mindössze" 142 orvost és ápolót regisztráltak az Osztrák Egészségügyi Minisztérium (BfG) 2014-es adatai szerint. A tartósan külföldön dolgozókkal együtt mindenesetre több százra tehető azok száma, akik a jobb anyagi megbecsülés reményében például bécsi vagy salzburgi kórházakra cserélték hazai állásukat.
Az orvoselvándorlásra leginkább a fizetések alakulása ad választ. Egy osztrák kórház kezdő orvosa forintra átszámolva több mint fél-háromnegyed millió forintot vihet haza havonta, tapasztalt kollégája viszont, aki legalább tizenkét éve a pályán van, megközelítőleg kétmillió forintot keres. Németországban ennél is jobb a helyzet: ott a legalacsonyabb kezdő fizetések is elérhetik a 700 ezer forintot, a kétmilliós határ átlépése pedig 8-10 év után már egyáltalán nem lehetetlen.
Méltó ellenfele lehet a mogyoró-nachos-ropi sörkorcsolya triónak a kézműves sörfőzdék gyártási melléktermékéből készülő újfajta ropogtatnivaló.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
-
Sorozat készült az unió történetének legnagyobb csalásáról, amiről alig hallott valaki
A több milliárd eurós szén-dioxid-kvóta botrányt bemutató széria a Direct One-on debütál.
-
Vágás határok nélkül: áttörés a nagyméretű fémszerkezetek precíz vágásában (x)
A Vass Acélcsarnok Kft. legújabb csőlézer vágógépe végre megoldást kínál a nagy átmérőjű csövek, zártszelvények és profilok vágására, vállalatok számára.
- A belgákat sem kerüli el a fenyegetés hulláma
- Kis-Benedek József: százszázalékos biztonság minden intézkedés ellenére sincs
- Hihetetlen összegért adtak el egy Monet-t New Yorkban
- Durva családi csetepaté Tatabányán: összeszurkálta késsel az apját egy fiatal
- Hatalmas összeggel támogatja az EU a kontinens védelmi iparát
- Ungár Péter a Demokratikus Koalíciót és a Momentumot sem tartja szavahihetőnek