Egy hétéves kislányt, Miát, ötórás műtéttel kellett megmenteni egy 15 centiméteres hajgombóctól, amely gyomorfájdalmakat és rosszullétet okozott neki.
A budapesti Szent Imre kórházban dolgozó altatóorvosok háromnegyede felmondott, mert úgy érezték, nem tudják biztonságosan végezni a munkájukat. Az altatás és fájdalomcsillapítás mellett az életveszélyes betegeket kezelő orvosok inkább külföldre mennek: szaktudásuk egész Európában hiány, csak tőlünk nyugatabbra az itthoni bérük három-négyszeresét is megkereshetik. A Szent Imrében pedig közben beláthatatlan időre csúsznak el műtétek, pedig ez az a hely, amiről néhány évvel ezelőttig a betegektől és az ott dolgozóktól sem lehetett rosszat hallani.
Akut aneszteziológushiány lépett fel a Szent Imre Egyetemi Oktatókórházban: Fejér Csaba osztályvezető távozása után nyolc aneszteziológus szakorvosból hatan felmondtak, értesült az Index.
Aneszteziológusok nélkül szinte megbénul egy kórház, ugyanis ők végzik a műtéteknél az altatást/fájdalomcsillapítást/érzéstelenítést, valamint a sürgősségi ellátásban is fontos szerepük van. Ha valaki életveszélyes állapotban kerül kórházba, azt általában hivatalos nevén aneszteziológus és intenzív terapeuta veszi kezelésbe.
a Szent Imre közel van egy bénult állapot beálltához: beláthatatlanul csúsznak el időben az előre betervezett műtétek, duzzadnak a várólisták, a szakembereket pedig nem tudják egyik pillanatról a másikra pótolni.
Ráadásul az egyik kórházi forrás szerint nemcsak az aneszteziológusok mennek el Budapest egyik legjobbnak tartott közkórházából, hanem több osztályon megfigyelhető, hogy kevesebb dolgozó jut egy betegre, mint korábban.
Méltó ellenfele lehet a mogyoró-nachos-ropi sörkorcsolya triónak a kézműves sörfőzdék gyártási melléktermékéből készülő újfajta ropogtatnivaló.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
-
Sorozat készült az unió történetének legnagyobb csalásáról, amiről alig hallott valaki
A több milliárd eurós szén-dioxid-kvóta botrányt bemutató széria a Direct One-on debütál.
-
Vágás határok nélkül: áttörés a nagyméretű fémszerkezetek precíz vágásában (x)
A Vass Acélcsarnok Kft. legújabb csőlézer vágógépe végre megoldást kínál a nagy átmérőjű csövek, zártszelvények és profilok vágására, vállalatok számára.
- Minden bejelentés számít a gyermekek online bántalmazása elleni harcban
- Átlagosan négy és fél polgármester közül választhatnak a budapestiek
- Japán filmek és sorozatok érkeznek házhoz ingyenesen
- Csoportgyőztesként negyeddöntős a női válogatott
- Eszméleténél van, de továbbra is súlyos a szlovák kormányfő állapota – a nap hírei
- Lengyelország „áthatolhatatlanná” teszi a határait, 2,5 milliárd dollárból