Robert Fico továbbra is a besztercebányai Roosevelt Egyetemi Kórház egészségügyi személyzetének gondozásában van.
Csaknem egymillió kórházi beteg adatai voltak elérhetőek az interneten az adatokat kezelő cég hibájából, derült ki a TV2 Tények című műsorának csütörtök esti adásából.
A csatornának név nélkül nyilatkozó férfi azt mondta, hogy az adatkezeléssel foglakozó cég oldalán találta az adatokat, így a munkáltatók megtudhatták a munkavállalóikról, hogy voltak-e kórházban, és ha igen, miért.
A cég vezetője elismerte, hogy hibáztak, a beszélgetés után az adatok elérhetetlenné váltak. Péterfalvi Attila, a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság elnöke elmondta, miután különleges adatokról van szó és az ügy sok embert érint, így szigorú hatósági eljárás is szóba jöhet.
Méltó ellenfele lehet a mogyoró-nachos-ropi sörkorcsolya triónak a kézműves sörfőzdék gyártási melléktermékéből készülő újfajta ropogtatnivaló.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
-
Sorozat készült az unió történetének legnagyobb csalásáról, amiről alig hallott valaki
A több milliárd eurós szén-dioxid-kvóta botrányt bemutató széria a Direct One-on debütál.
- Így ront be az Apple a kínai piacra
- Nagy könnyítés Izraelben - a nap hírei
- A horvát válogatott az Eb-re a "komplett" vb-bronzérmes csapattal áll ki
- Ukrajna elnöke sürgeti a Nyugatot
- Megrendítő vallomások a színészlegendától – könyv jelent meg Benedek Miklósról
- Beindult az EU-csatlakozás-ellenes kampány Moldovában