Kifakadtak a magyar benzinkutasok, szerintük veszélyben vannak az üzemanyag-kiskereskedelemben jelen lévő magyar családi vállalkozások.
A patikusok döntő részét a törvény szó szerint rákényszeríti arra, hogy tulajdonosa legyen munkahelyének, magától ez eszébe sem jutott volna - írja a Világgazdaság a GKI-EKI felmérésére hivatkozva.
A lap szerdai számában ismerteti: a kutatócég szerint csak minden tizedik patika felel meg annak az előírásnak, amely szerint a gyógyszerészi tulajdonhányadnak 2014. január 1-jére el kell érnie a 25, legkésőbb 2017. január 1-jére pedig az 51 százalékot.
A Magyar Gyógyszerészi Kamarának az Országos Tisztiorvosi Hivataltól kapott információja szerint a két és fél ezer gyógyszertárból 840-ben nem gyógyszerész a többségi tulajdonos, és csaknem félezer helyen még a 25 százalékot sem éri el jelenleg a tulajdonhányaduk. Ennek főként az az oka, hogy 90 százalékuk egyáltalán nem is akart tulajdonos lenni, több mint 60 százalékuknak nincs is mobilizálható tőkéje.
Csak 30 százalékuk gondolja úgy, hogy fel tudja majd venni a tulajdonváltást segítendő kamattámogatott patikahitelt, és közülük is csak 12 százaléknak áll ez szándékában. Vagyis az összes érintett mindössze négy százaléka él majd várhatóan a hitel lehetőségével. Szakmai szervezetek vezetői szerint ennek elsődleges oka a bizonytalan gazdasági környezet: a gyógyszertárak jövedelmezősége folyamatosan csökken, értékük az öt-hat évvel ezelőttinek fele-harmada csupán - olvasható a lapban.
Méltó ellenfele lehet a mogyoró-nachos-ropi sörkorcsolya triónak a kézműves sörfőzdék gyártási melléktermékéből készülő újfajta ropogtatnivaló.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
-
Sorozat készült az unió történetének legnagyobb csalásáról, amiről alig hallott valaki
A több milliárd eurós szén-dioxid-kvóta botrányt bemutató széria a Direct One-on debütál.
- Okostelefonról lehet időpontot foglalni a szakrendelésekre - kiderült, mikortól
- Csalit készíthet Oroszország az ukrán hadseregnek
- Földrengés volt Olaszországban
- Hamarosan egyetemen lesz tanulható a fenntartható rovartenyésztés
- Merénylet Robert Fico ellen - új információk és videók kapcsán szólalt meg a rendőrség
- Van, aki csak egy, van, aki öt szavazólapot fog kapni június 9-én