Vissza az egész: mégsem rúg ki tömegeket Elon Musk, mi folyik a Teslánál?
Elon Musk, a Tesla vezérigazgatója visszahívta a korábban feloszlatott Supercharger csapat néhány tagját.
Elon Musk, a Tesla vezérigazgatója visszahívta a korábban feloszlatott Supercharger csapat néhány tagját.
A brutális pickupot egyelőre nem lehet Európában kapni, és nem is tudni arról, tervezik-e forgalmazni az itteni, szigorúbb szabályok miatt.
Elon Musk, a Tesla vezérigazgatója két magas rangú vezetőt bocsátott el és további többszáz dolgozó kirúgását tervezi.
2023-ban Európa és a világ kedvenc autója is a Tesla Model Y lett, több mint 1,2 millió darabot adtak el belőle.
Az amerikai Nemzeti Közúti Közlekedésbiztonsági Hivatal (NHTSA) vizsgálatot indított a Tesla több mint 2 millió járművét érintő decemberi visszahívására vonatkozóan.
A Tesla bejelentette, csökkenti néhány modelljének árát Németországban és további európai, közel-keleti, valamint afrikai országokban.
A Tesla nemrég bejelentette, hogy jelentős létszámcsökkentést hajt végre világszerte, ami különösen fájdalmasan érinti a Kínában dolgozó értékesítési csapatokat.
A Tesla alkalmazottai között aggodalom uralkodik az esetleges közelgő elbocsátások miatt.
Már Magyarországon is lehet kapni a Tesla Model Y új, Long Range hátsókerék-hajtású változatát, ez eddig csak összkerekesben volt rendelhető.
Elon Musk, a Tesla vezérigazgatója bejelentette, hogy augusztus 8-án mutatják be a régóta várt robotaxi terméküket
Mark Zuckerberg pénteken a világ harmadik leggazdagabb embere lett, megelőzve Elon Muskot.
A Tesla visszavonja a régóta várt, megfizethető elektromos autójának terveit, amelynek gyártását a befektetők és a vásárlók egyaránt nagy érdeklődéssel várták.
Az év első negyedévében a Tesla autókiszállításai jelentős, több mint 8%-os visszaesést produkáltak az előző év azonos időszakához képest.
A Tesla bejelentette, hogy egy hónapos próbaidőszakot biztosít Full Self-Driving (FSD) vezetéstámogató technológiájának kipróbálására a meglévő és az új ügyfelek számára is.
Biztonsági aggályok merültek fel a berlini Tesla-gyárban, korábban tűzeset is történ.
Nem áll le Elon Musk, most a Youtube orra alá törne borsot. De vajon ebbe beletörik a bicskája?
Egy régi támogató szerint a Tesla részvényeinek értékcsökkenése Elon Musk számos befejezetlen projektjének tudható be.
A Tesla vezérigazgatója bejelentette: a vállalat jelentősen felülmúlta az új Roadster célkitűzéseit, így terveik szerint az év végéig bemutatják a szériatervet.
Kiszivárgott egy dokumentum, amely szerint a Tesla texasi gyárában egy robot megtámadott egy mérnököt és nyílt sebet ejtett rajta.
Nem lehet Európában forgalomba helyezni a Tesla Cybertruckot. Az óriási pickup nem felel meg a gyalogosvédelmi előírásoknak.