Nagy a baj Parajdnál: késnek a munkálatok, ennek nem lesz jó vége
Késést okoz a nyersanyagbeszerzés a Korond-patak elterelési munkálatainál.
Késést okoz a nyersanyagbeszerzés a Korond-patak elterelési munkálatainál.
A vasárnap délután rendezett verseny drámai fordulatot vett, amikor a harmadik körben az élen haladó Tamás Csaba lovával együtt elesett.
A térség délnyugati részén, különösen a Dózsa-bánya környezetében, enyhe süllyedést és/vagy kelet felé történő elmozdulást (műholdtól való távolodást) figyeltek meg.
A juh- és kecskeállományra veszélyes, roppant ragályos kór az ország déli részén, Teleorman megyében bukkant fel.
A Szegedi Tudományegyetem Földrajz- és Földtudományi Intézet kutatói hallgatók bevonásával követték a hétvégén a Korond-patak felől érkező sós víz levonulását.
Magas sótartalmú víz éri el a Maros magyarországi szakaszát a parajdi sóbánya katasztrófája miatt.
Jelentősen megnőtt a Kis-Küküllő vízének sótartalma, miután Parajdon elkezdték a Korond-patak elterelését, és ezzel egy időben elbontották a korábban épített gátakat.
A parajdi önkormányzat tájékoztatása szerint a román vízügyi hatóság vízfestéssel vizsgálja a sóbányából kiáramló sós víz útját.
Könnyek a vízben címmel jótékonysági koncerteket adnak majd, s ezek teljes bevételét az ott élő emberek megsegítésére fordítják.
A legrosszabb forgatókönyvre is felkészülve további házak kiürítését rendelte el és ideiglenes gátépítésbe kezdett a Hargita megyei vészhelyzeti bizottság.
A sóbányába betörő víz nemcsak a turisztikai látványosságot, hanem a helyiek megélhetését és otthonait is veszélyezteti.
Ömlik a víz a parajdi sóbányába, pár órán belül elöntheti a létesítményt.
A 2020 óta hivatalban lévő Dan megköszönte a közgyűlés tagjainak és a városháza alkalmazottainak az együttműködést.
A kormányzat korábban egyértelműen kommunikálta, hogy a hazai üzemanyagárak nem lehetnek magasabbak a szomszédos országok átlagánál.
Felszámolják Románia egyik legrégebbi vállalatát, a kolozsvári épületgépészeti Armaturát.
Nicusor Dan, Románia frissen megválasztott elnöke jelezte, hogy hivatalba lépése után is szeretne jelenlegi bérelt lakásában maradni, szakítva az eddigi államfői hagyományokkal.
Nicușor Dan független jelölt nyerte a román elnökválasztás második fordulóját, legyőzve a szélsőjobboldali George Simiont.
Fontos: Romániában minden olyan jármű számára kötelező a román autópálya matrica, amely közutat használ, legyen szó autópályáról, főútról vagy egyéb állami fenntartású útvonalról.
Szakáli István Loránd: fennáll a veszélye, hogy mind az elnöki pozíciót, mind a parlamenti többséget szélsőséges erők szerezhetik meg Romániában.
Itthon és a környező országokban összesen 52 dollármilliárdos él, akik együttesen 230,9 milliárd dollárt birtokolnak. A legtöbb csúcsmilliárdost Csehország delegálta a régióból.