Sose találnád ki, mire költi első fizetését Az álommeló győztese: erre fognak elmenni a milliók
Az IKEA-ban tervezi elkölteni első fizetésének nagy részét Kása Eszter, Az álommeló nyertese.
Az IKEA-ban tervezi elkölteni első fizetésének nagy részét Kása Eszter, Az álommeló nyertese.
Szenzációs kereseti lehetőséget kínál az átverős oldal, aminek a módszere nem új, csak az a közszereplő, akinek a nevével és arcával visszaélnek.
A Bitcoin ára február végén ismét rekordközelbe került. Meddig tarthat még a bitcoin-rali?
A Bitcoin árfolyama kedden elérte a kétéves csúcsot, ami az idei év legnagyobb kétnapos emelkedését jelentette.
Pénzügyi téren a tudatosság a 14-18 éves fiatalok csak egy szűk csoportjáról mondható el. Ráadásul minden második fiatal úgy gondolja, hogy ráér még foglalkozni az anyagiakkal.
Komoly esésben van a bitcoin árfolyama azt követően, hogy két héttel ezelőtt elindultak az első spot bitcoin ETF-ek az Egyesült Államokban.
Rekordnyeremény közeli összeget tehet zsebre az a szerencsés játékos, aki a 3. héten megnyeri az Ötöstotó főnyereményét, a 5,1 milliárd forintot.
A döntés vízválasztó a világ legnagyobb forgalmú kriptovalutája és a szélesebb kriptoipar számára.
A „digitális aranyként” is hivatkozott Bitcoin lehet az a menedékeszköz, amelybe az emberek megtakarításaikat fektethetik gazdasági válságok és magas infláció idején.
A nők közül kevesen és csak kis összeggel nyitottak a kriptovaluták kipróbálására, keveset tudnak erről a területről.
A világcégek egyre gyarapítják digitális szolgáltatásaikat, keresve ügyfeleik kegyeit, akik viszont arra vágynak, hogy minél gyorsabban tudják intézni mindennapos ügyeiket.
A bitcoin, vagy egyéb kriptovaluták bányászata nem áfaköteles tevékenység, ezért a bányászattal kapcsolatos eszközbeszerzés, a bányászathoz felhasznált közüzemi díj áfája nem vonható le az adóbevallásban.
Akár minden tizedik bontópernél is fény derülhet a házaspár egyik tagjának eltitkolt kriptovagyonára Magyarországon
Az áldozatok általában férfiak, akiket álprofilokon keresztül arra vesznek rá, hogy ártó szándékú alkalmazásokat telepítsenek a telefonjaikra.
A magyar befektetők az átlagosnál nagyobb kockázatú befektetési formának tekintik a kriptovalutákat.
A türelmesek éve lehet 2023 a kriptovaluták, különösen a Bitcoin vonatkozásában.
Changpeng Zhao (CZ), a Binance vezérigazgatója nyilvános levélben összegezte az elmúlt év kriptopiacokat érintő eseményeit.
Mi a metaverzum, milyen metaverzum befektetés ötletek hódítanak? Metaverzum erőszak (metaverzum rape): veszélyben vannak a karakterek? Tudd meg, mi az a metaverzum!
A CashTag legújabb részében Yanis Varoufakis, Görögország volt pénzügyminisztere, anti-Bitcoin közgazdász mondta el, hogyan látja a kriptopiac jövőjét.
Szeptember 15-én az Ethereumnál megtörtént az, amire évek óta készültek, mégpedig a proof-of-stake átállás, vagy ahogy azt a legtöbben emlegetik, a Merge. De mit is jelent ez?