13 °C Budapest

Címke: képzés (160 cikk)

Pénzcentrum/MTI | 2019. szeptember 12. 10:01

Bődületes, mennyi külföldi tanul Magyarországon: itt vannak a számok

Tanulmányi és ösztöndíjügyekben, albérletkeresésben, valamint adókártya-igénylésben is segítenek külföldi társaiknak a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájának (HÖOK) mentorai. Az elmúlt években ugyanis jelentősen megugrott a magyar egyetemeken és főiskolákon tanuló külföldiek száma, a legfrissebb adatok szerint a 250 ezres összlétszámból már több mint 32 ezren valamely idegen országból érkezve iratkoztak be a felsőoktatásba.

Biró Attila | 2019. szeptember 11. 05:48

Ingyenes elitgimnázium képzi a jövő mérnökeit Pesten: 8-szoros a túljelentkezés

"A digitális transzformáció fejben dől el. Van, akiknek egyszerűen túl kell lépniük azon, hogy ahogy 40 éve tanítottak az ma is jó lesz" - mondta el a Pénzcentrumnak adott interjújában Lázár Tibor, a budapesti Szent István Gimnázium igazgatója. Az iskolavezető pedagógussal többek között beszélgettünk a mai magyar oktatás pozitív, negatív oldalairól; a tanárok bérezéséről, és az ebből származó feszültségekről; a menedzserszemléletű intézményvezetésről; a digitalizáció oktatásra gyakorolt hatásairól; ahogy arról is, hogy a növendékek legnagyobb része a BME-n, valamilyen mérnökképzésben folytatja tanulmányait. Interjú

Pénzcentrum | 2019. szeptember 5. 20:01

Ezért nincs jövője az országnak: rengeteg képzett fiatal fog lelépni

Nem a munkakörök automatizálását, hanem a szaktudás gyors elévülését tartja az IT-szakma legnagyobb kihívásának a magyar informatikusok többsége. Egy több mint ezer IT-szakember válaszait tartalmazó online felmérés szerint az informatikusok 85 százaléka számára a bérezés mellett jelenleg a szakmai továbbképzési lehetőség a legfontosabb szempont egy munkahelyen. A korábbinál kevesebben terveznek ugyan külföldön dolgozni, de a válaszadók 30 százaléka biztosan vállal majd munkát külföldön a következő két-három évben, elsősorban a magasabb bérek és a szakmai fejlődési lehetőség miatt.

MTI | 2019. július 12. 08:31

Ki fog így dolgozni az országban? Brutális mennyiségű magyar tűnik el hamarosan

A tartós gazdasági növekedést a termelési hatékonyság javítása, és a foglalkoztatottság bővülése, új munkavállalói csoportok alkalmazása alapozhatja meg - mondta a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Költségvetési és Versenyképességi Elemzések Igazgatóságának igazgatója Budapesten, a Magyar Közgazdasági Társaság szakmai fórumán.

Pénzcentrum | 2019. június 20. 15:33

Ez minden magyar álma: 5 hónapos képzéssel, milliós fizu várhat

Az elmúlt három évben több mint hússzorosára bővült itthon a jellemzően 4-5 hónapos, intenzív és gyakorlatorientált képzés keretében szoftverfejlesztő szakmát adó tanfolyamok diákjainak száma. Ezek az úgynevezett bootcampek tavaly több mint 500 hallgatónak adtak képesítést, idén pedig már nagyjából 750, főként 21 és 45 év közötti életkorú diák kezdhet új karriert programozóként néhány hónap tanulás után. A bootcampek egy része ráadásul hallgatói elhelyezkedését is garantálja, méghozzá az egyetemet végzett, frissdiplomás szoftverfejlesztők bérével megegyező, minimum bruttó 350 ezer forintos kezdő fizetésért. Ez pedig a tapasztalatok szerint 3-4 év után átlépheti az 1 millió forintot is.

Gosztola Judit | 2019. május 2. 11:39

Na ezért nem rakja ki a kirakatba a béreket a Telenor Magyarországon

A 2018-as év a tulajdonosváltás miatt számunkra is nehéz volt, féltünk, hogy az átalakulás erősen hat majd a fluktuációra és a jelentkezők számára - mondta el a Pénzcentrumnak adott interjúban Endrei-Kiss Judit. A Telenor Magyarország Zrt. HR vezérigazgató-helyettese beszélt arról is, hogy ők jelenleg nem küzdenek munkaerőhiánnyal, és úgy tűnik a változás sokakat inkább vonzott, mint elrémített. Rengeteg energiát fordítanak a megtartásra, de eszük ágában sincs a bérrel versenyezni, inkább az átlagon felüli munkakörnyezetben, a munkavállalói élményben hisznek. Interjú.

Gosztola Judit | 2019. április 8. 05:37

Küszöbön az egyesülés: kiderült, számít-e a Vodafone a UPC alkalmazottaira

A Liberty Global tavaly májusban jelentette be, hogy megállapodást kötött a Vodafone Csoporttal a németországi, a magyarországi, a romániai és a cseh vállalatainak eladásáról. Nyárra várható az Európai Bizottság jóváhagyása, mely után olyan innovatív csomagokkal szeretnének érkezni, amik a két cég hálózatán kínálják majd a konvergens szolgáltatások teljes spektrumát. Komoly integrációtervezéssel készülnek a közös jövőre, hogy a lehető legzökkenőmentesebben tudják biztosítani az egyesülést már az első naptól kezdve - tudtuk meg Tóth Zsuzsannától. A Vodafone Magyarország HR vezérigazgató-helyettese a Pénzcentrumnak adott interjúban beszélt még a toborzás és a megtartás folyamatairól, valamint arról is, miért vannak kitüntettt helyzetben a kismamák, és mit tesznek a cég annak érdekében, hogy mielőbb újra munkába álljanak. Interjú.

Pénzcentrum | 2019. március 6. 13:27

Itt a toplista: ezeket a szakmákat szeretnék a legtöbben tanulni

Ismét első helyre került a társadalombiztosítási ügyintéző képzés, miután tavaly letaszította trónjáról a bérügyintéző OKJ-t. Az éves adatok alapján összeállított rangsorban továbbra is a pénzügyi képzések dominálnak, 2018-ban ugyanakkor sokan jelentkeztek sportedző-, targoncavezető-, valamint emelőgépkezelő képzésekre is.

Zsoldos Ákos | 2019. február 25. 05:55

Sötét jövőkép: magyarok millióinak munkája szűnhet meg pár éven belül

Eddig még nem látott mértékű változás zajlik le hamarosan a munkaerőpiacon, amelyre az egyetemek egyáltalán nem készítik fel a jövő munkavállalóit. Az egyetemi képzések világszinten elszakadt a munkaerőpiaci követelményektől, a magyar diákoknak emellett számtalan egyéb tekintetben is lemaradásuk van. Ez hatalmas probléma, hiszen a technológiai fejlődés olyan szintű szociológiai változást okoz majd, amelyre a legkevésbé sem vagyunk felkészülve. A szakadék az egyetemi képzések és a munkaerőpiac között eközben egyre nő.

Pénzcentrum | 2019. január 23. 09:30

Töretlen az OKJ-tanfolyamok népszerűsége, de kevesen fejezik be a képzést

A legfrissebb adatok alapján megállapítható, hogy hiába kedveltek az OKJ-s képzések, kevesen szereznek bizonyítványt, négy OKJ-tanfolyamon tanuló közül csak egy tesz le sikeres vizsgát. Az Eduline.hu cikkéből kiderül, milyen képzéseken tanulnak a legtöbben és milyen típusú képzésen szereznek a legtöbben bizonyítványt.

CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem