Így veszik fel a kesztyűt a vírus ellen a gyógyfürdők: nem kell tartani a fertőzéstől?
Létrejött az operatív törzs.
Létrejött az operatív törzs.
A Budapest Gyógyfürdői Zrt. által üzemeltetett fürdőket és strandokat 2019-ben több mint 5 millió vendég kereste fel. Ez a kitűnő eredmény elsősorban a folyamatos fürdőfejlesztéseknek és a Budapestre irányuló, folyamatosan növekvő turisztikai forgalomnak köszönhető. Ennek megfelelően különösen magas volt a decemberi forgalom, amikor a 11 fürdőt 430 000 vendég kereste fel. Megvizsgálták, hogy mely fürdőket milyen országból látogatták.
A 18-24 éves korosztály több mint egyharmada jár ide évente legalább egyszer.
2017-ről 2018-ra 85 százalékkal nőtt a december 22-26. közötti időszakra közvetített forgalom Magyarországon. A legnépszerűbb úti célok az ünnepek alatt Hajdúszoboszló, Gyula, Zalakaros, Eger, és Hévíz.
Betelepülő BMW gyár, pusztító sertéspestis és amerikai egyetemmel együttműködő felsőoktatási intézmény: mutatjuk mi minden történt 2019-ben az Észak-Alföldön.
Érdemes tájékozódni indulás előtt, nehogy zárva legyen az a fürdő, amit kinéztünk magunknak.
A vadgesztenye gyógyító hatása már évszázadok óta ismert, sokféle kenőcsöt és tinktúrát készítenek ebből a növényből, azonban most vörös listára került a növény, mivel a kihalás fenyegeti.
A HelloVidék összegyűjtötte, mely hazai fürdőkbe lehet elmenni 1000 forint alatt, a listára pedig meglepően sok fürdő felfért.
Mutatjuk hol van a legtöbb medence és csúszda.
Csökkenő létszám mellett nőtt a fürdők árbevétele tavaly.
Április 27-én nyitnak a budapesti fürdők strandjai.
Ha még nem tudod, hogy hol töltődj fel a hosszú hétvégén, akkor böngészd át a listánkat: a HelloVidék összegyűjtötte az ország összes vidéki gyógyfürdőjét!
Csaknem ötödével nőtt a budapesti fürdők árbevétele az első negyedévben.
Mutatjuk, milyen nyavalyákra jók a hazai gyógyvizek: összeszedtük Nógrád, Heves és Borsod-Abaúj-Zemplén megyék összes gyógyfürdőjét!
Mutatjuk, milyen nyavalyákra jók a hazai gyógyvizek: összeszedtük Hajdú-Bihar, Jász-Nagykun-Szolnok és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyék összes gyógyfürdőjét!
Mutatjuk, milyen nyavalyákra jók a hazai gyógyvizek: összeszedtük Bács-Kiskun, Csongrád és Békés megye összes gyógyfürdőjét!
Mutatjuk, milyen nyavalyákra jók a hazai gyógyvizek: összeszedtük Baranya, Somogy és Tolna megye összes gyógyfürdőjét!
Mutatjuk, milyen nyavalyákra jók a hazai gyógyvizek: összeszedtük Fejér, Komárom-Esztergom, Veszprém és Pest megye összes gyógyfürdőjét!
Mutatjuk, milyen nyavalyákra jók a hazai gyógyvizek: összeszedtük Nyugat-Magyarország összes gyógyfürdőjét!
Annak ellenére is, hogy a tavalyi strandszezont elmosta az eső.