Újabb halálos buszbaleset történt külföldön: 14-en meghaltak, 31 sérültek meg
Egyelőre nem világos, hogy a jármű sofőrje miért vesztette el irányítását járműve felett.
Egyelőre nem világos, hogy a jármű sofőrje miért vesztette el irányítását járműve felett.
Március 29-én a szombati, 30-án és 31-én az ünnepnapi, április 1-jén a vasárnapi, április 2-tól pedig a már megszokott munkanapi menetrend szerint járnak a vonatok.
Nincs megállapodás, kedden is folytatódik a sztrájk a pécsi helyi közösségi közlekedésben.
Pécsen még harcban állnak az autóbuszvezetők és a munkaadó, mert két százalékos különbség van a béremelési ajánlat és aközött, amit a szakszervezetek elégségesnek tartanának.
A szakszervezet már tavaly szeretett volna tárgyalni és megállapodni a bérekről, de erre a munkáltató nem volt nyitott.
Szilveszterkor számos nagy kapacitású járat fog közlekedni egész éjjel Budapesten – jelentette be a BKK.
Szerda este jelent meg a kormányrendelet, aminek a célja egy korszerűbb, átlátható és egységes tarifarendszer kialakítása.
Eltévedt a vonatpótló busz sofőrje, az utasok igazították útba Bicskén. A MÁV szerint a buszvezető IC-pótló vonalon vezetett, „érthetően” nem rendelkezett helyismerettel.
Egy vasárnap esti, a Lánchidat is érintő felvonulás miatt több fővárosi buszjárat közlekedése is változik vasárnap.
Messzi országokból érkeznek buszsofőrök, de még több kérdőjel is van az alkalmazásuk körül.
Az akció célja az volt, hogy felmérje az új bérlettípus felszálláskori érvényesítésének működését, feltárja az esetleges nehézségeket.
Negyedével drágulhat a buszozás Magyarországon jövőre, ha a buszoknak valóban a teherautókhoz hasonló kilométer alapú útdíjat kell fizetniük a fuvarozóknak.
2023. augusztus 12-étől változik Aszód, Bag, Tura és Dél-Nógrád térségének autóbuszmenetrendje.
Több mint harminc halottja van egy buszbalesetnek, a sérültek állapotáról nincs információ.
Két busz ütközött össze Brno közelében a D2-es autópályán. Az egyik érintett autóbusz, egy menetrend szerinti Flixbus járat, amely épp Budapestről tartott Prága felé.
Minél kisebb a távolság, annál nagyobb mértékben drágulnak a kilométer alapú jegyek.
A baleset helyszínéhez közeli Malackában, a tűzoltólaktanyában egy krízisközpontot alakítottak ki.
Magyar autóbusz karambolozott Szlovákiában egy kamionnal, már most 55 sérültről tudni.
Szombati, munkaszüneti napi, illetve iskolai szüneti napi menetrend szerint közlekednek a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) járatai.
Egyre súlyosabb gond, hogy nincs buszvezető-utánpótlás a fővárosban, annak ellenére, hogy súlyos százezreket lehet keresni.