Európában először, Belgiumban jelent meg egy francia nyelvű napilap, ami a hozzá tartozó szemüveggel együtt 3D-ben olvasható.
A La Derniere Heure speciális kiadásában minden kép, és reklám 3D-ben jelenik meg, azonban a szöveg hagyományos formátumú maradt. A kiadó szerint a közeljövőben nem is terveznek további fejlesztéseket, a túl magas költségek miatt - írja a BBC.
Az AFP hírügynökségnek megszólaló főszerkesztő elmondta: közel két hónapba került a speciális kiadás előkészítése, amiből 115 ezer példány került a standokra. Az ötlet onnan jött, hogy ha már van három dimenziós mozi, televízió és videojáték is, akkor miért ne lehetne 3D-ben megjelenő újság is.
A visszajelzések szerint tetszik az olvasóknak a szembetűnő kezdeményezés, azonban távolról sem tartják tökéletesnek. A PC World magazin francia kiadása szerint ahhoz, hogy a legjobb minőségben jelenjenek meg a 3D-s képek, körülbelül 50 cm távolságra kell tartani az újságot, és különösen jó fényviszonyok szükségesek.
Néhány perc után a szem megszokja a látványt, és akkor "előjönnek" a képek, ugyanakkor a szemüvegek minősége hagy némi kivetni valót maga után, a beszámolók szerint, ugyanis néhány kép csak elmosódottan jelenik meg.
JÓL JÖNNE 3 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 3 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 63 632 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,39%), de nem sokkal marad el ettől a K&H Bank (THM 10,82%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Első próbálkozásnak azonban megteszi.
Óriási bírságot kaphatnak a népszerű boltláncok: keményen lecsapna a kormány az online értékesítésre
A brit kormány az online alkoholértékesítés szigorítását mérlegeli, miután komoly aggályok merültek fel a legnagyobb szupermarketláncok internetes értékesítési gyakorlata miatt.
-
Rengeteg magyarnak könnyítheti meg az életét ez az új app: sokan nem is tudják, mennyit nyerhetnek vele
Egyetlen applikációban kezelhetők a különböző bankszámlák.
-
Forex kereskedés kezdőknek: hogyan működik a devizapiac? (x)
A devizapiac a globális pénzügyi rendszer egyik legnagyobb és leggyorsabban mozgó terepe. Megértése alapos felkészülést, kockázattudatosságot és fegyelmezett döntéshozatalt igényel.







