2010 januárjától indulhatnak a tartós befektetési szerződések (tbsz). Az ezeket megkötők kedvezményt kaphatnak a kamat- és árfolyamnyereség-adóból, ha megfelelő időtávon keresztül tárolják számláikon megtakarításaikat -írja a Világgazdaság.
A törvénymódosítást csak november közepén fogadta el az Országgyűlés, így a fejlesztésekre csak néhány hetük volt a hitelintézeteknek. A Világgazdaság körképéből kiderül: több bank is azt tervezi, hogy minél korábban, lehetőleg már az év elején elindítja a tbsz-hez kapcsolódó szolgáltatásokat.
A Budapest Banknál januári indulást terveznek, a K&H, az UniCredit és az OTP is az év elején szeretne kezdeni. A CIB-nél már elindult a termékfejlesztés, a Raiffeisennél viszont még csak vizsgálják a bevezetés technikai lehetőségeit.
A számlák díjai várhatóan állítólag alacsonyak lesznek, a nyugdíj-előtakarékossági számlákéhoz hasonló tarifákra lehet számítani. Bár a pénzügyi intézmények még nem ismertetik a tbsz-re optimalizált termékek pontos terveit, a három, illetve öt év után járó adókedvezmények miatt feltehetően hasonló időtávra szóló konstrukciókkal rukkolnak ki. Így megjelenhetnek a piacon az ötéves lejáratú bankbetétek és az ugyanilyen távra szóló tőke- és hozamvédett alapok is.
Ráébredtek a kőkemény igazságra a magyar fiatalok: tömegével teszik ide a pénzüket, jó lóra tesznek?
Az öngondoskodási piacot átalakító új szabályok nagymértékben növelték a termékek rugalmasságát.
Tényleg kivezethetik az ötforintosokat? Elképesztő javaslat érkezett: Varga Mihálynál pattog a labda
Az elinflált ötforintosok kivezetését és az ötvenezres címlet bevezetését szorgalmazzák.
-
Évente akár 30 millió adagra is elegendő élelmiszert mentünk meg a rászorulóknak (x)
A legtöbb szempontból magyarok a kiskereskedelem óriásai
-
Sok tízezer magyarnak biztosítunk munkát és megélhetést (x)
A legtöbb szempontból magyarok a kiskereskedelem óriásai
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








