Megelégelte a Vám- és Pénzügyőrség az egyre szaporodó az Európai Unión kívülről vámmentesen behozott autókat. Nem elég csupán az autó használatára szóló tulajdonosi felhatalmazással rendelkezni, az autót nyújtó cég országában kell dolgozni ahhoz, hogy a vámhatóság tájékoztatása nélkül közlekedhessünk az unión kívüli céges autónkkal a hazai utakon.
A közösségi vámjogszabályok lehetőséget adnak az Európai Unión kívüli ország forgalmi rendszámával rendelkező gépjárművek ideiglenes behozatalára. A közösségi szabályok értelmében a Közösségen kívül letelepedett személy a tulajdonában lévő gépkocsit legfeljebb 6 hónap időtartamig írásbeli bejelentési kötelezettség, illetve vámbiztosíték nyújtása nélkül behozhatja a Közösség vámterületére és ki is viheti anélkül, hogy erről vámokmányt kellene kitölteni. Például: a Szerbiában élő természetes személy turistaként Magyarországra érkezik és hozza magával a tulajdonában lévő, szerb rendszámmal rendelkező gépjárművét.
A Közösségben letelepedett, de valamely Európai Unión kívüli országban dolgozó személy a munkáltató által részére biztosított az Európai Unión kívüli ország forgalmi rendszámával rendelkező gépjárművet ugyancsak bejelentési és vámbiztosíték-nyújtási kötelezettség nélkül behozhatja a Közösség területére, amennyiben a gépjármű használatáról a munkaszerződése rendelkezést tartalmaz. Például: Magyarországi bejelentett lakcímmel rendelkező természetes személy Svájcban dolgozik és hazautazása céljából munkáltatója rendelkezésére bocsát egy svájci rendszámmal rendelkező gépjárművet, melynek magáncélra történő használatáról a munkaszerződésben rendelkeznek.
A közösségi vámjogi szabályozás ugyanakkor nem teszilehetővé, hogy a Közösségben letelepedett személy az Európai Unión kívüli országban bejegyzett gazdasági társaság felhatalmazása alapjánvámárunyilatkozat kitöltése és vámbiztosíték nyújtása nélkül hozza be a tagállamok területére az e társaság tulajdonában álló, az Európai Unión kívül forgalomba helyezett gépjárművet abban az esetben, ha az érintett személy ténylegesen nem az Európai Unión kívüli országban dolgozik. A gépjárművek ebben az esetben kizárólag a vámhatóság felé történő írásbeli bejelentési kötelezettség, valamint vámbiztosíték nyújtás mellett hozhatók be a Közösség vámterületére. Például: Egy Liechtensteinben alapított gazdasági társaságnak magyar lakcímmel rendelkező személy a tulajdonosa, aki nem Liechtensteinben dolgozik. A társaság vezető testülete felhatalmazást ad a liechtensteini rendszámú gépjármű használatára, azonban ezt a közösségi jogszabályok kizárólag írásbeli bejelentési kötelezettség és vámbiztosíték nyújtása mellett teszik lehetővé.
A vámhatóság tevékenysége során folyamatosan ellenőrzi a fentiekben rögzített feltételek meglétét, és amennyiben azok hiányát tapasztalja, úgy mérlegelési lehetőség nélkül köteles a szükséges intézkedéseket bevezetni - szól a vámhatóság közleménye.
Rém értékes papír lapul megannyi magyar fiókban: sokan nem is tudják, mennyire sokat is ér valójában
Kevés dologban lehet elmondani, hogy Magyarország előz olyan országokat, mint Ausztria, Hollandia vagy Svájc, márpedig az útlevelünk erősebb.
Méltó ellenfele lehet a mogyoró-nachos-ropi sörkorcsolya triónak a kézműves sörfőzdék gyártási melléktermékéből készülő újfajta ropogtatnivaló.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
-
Sorozat készült az unió történetének legnagyobb csalásáról, amiről alig hallott valaki
A több milliárd eurós szén-dioxid-kvóta botrányt bemutató széria a Direct One-on debütál.
-
Vágás határok nélkül: áttörés a nagyméretű fémszerkezetek precíz vágásában (x)
A Vass Acélcsarnok Kft. legújabb csőlézer vágógépe végre megoldást kínál a nagy átmérőjű csövek, zártszelvények és profilok vágására, vállalatok számára.
- Lopják a wifidet? Ezek az árulkodó jelek és megoldások
- A móri gyilkossághoz kötik a csepeli TEK-akciót
- Észre sem vette a rolleres kislányt a sofőr – videó
- Gázszámlapara - fontos határnapon vagyunk túl, május 17-e volt az utolsó "fűtéses" nap
- Ugrik egy kedvelt funkció bizonyos androidos készülékeken
- Csapadékkal felvértezve támadnak a gomolyfelhők