Az üdítőital automatákhoz hasonló, arany-automaták jelennek meg hamarosan Németország repterein és vasútállomásain - jelentette be kedden az ötletgazda alapkezelő társaság.
A TG-Gold-Super-Markt cég, felismerve a piaci rést, úgy döntött, hogy először Németországban, majd még idén Svájcban és Ausztriában is 500 darab, aranyat árusító automatát állít fel a forgalmasabb reptereken és vasútállomásokon.
Május 19-én, teszt jelleggel egy napra már kiállítottak egy arany ATM-et a frankfurti repülőtéren, aminek a cég szerint kedvező volt a fogadtatása. A tervek szerint eleinte csak egy grammos érméket, illetve tömböket lehet majd vásárolni, az aktuális spot árfolyamhoz képest mintegy 30 százalékos felárral.
A cég vezetője, Thomas Geissler bízik a vállalkozás sikerében, már csak azért is, mert 2009 első negyedévében a németek négyszer annyi aranyat vásároltak, mint az előző év hasonló időszakában.
Hasonló automaták már egy ideje az USA-ban is működnek, amikből a nemesfémen kívül egyéb luxuscikkeket, akár estélyi ruhákat is be lehet szerezni.
Így áll most a leggazdagabbak listáján Balogh Levente: bevallotta, nem is számolja, mennyi pénze van
Én egyáltalán nem számolom a vagyonomat, nem érdekel, hányadik helyen vagyok - mondta Balogh Levente miután a friss összesítés szerint jelenleg ő a 64. leggazdagabb...
Egy hazai gyógypedagógus-zeneterapeuta összerakott egy többszörösen díjazott zenei társasjátékot.
Méltó ellenfele lehet a mogyoró-nachos-ropi sörkorcsolya triónak a kézműves sörfőzdék gyártási melléktermékéből készülő újfajta ropogtatnivaló.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
-
Sorozat készült az unió történetének legnagyobb csalásáról, amiről alig hallott valaki
A több milliárd eurós szén-dioxid-kvóta botrányt bemutató széria a Direct One-on debütál.
- Kutatás: az amerikaiak többsége szívesen látna több elnökjelöltet is a viták során
- Hatalmasat drágult a kenyér, akárcsak a péksütemények
- Bácsi Péter: egy olimpiai érem és egy pontszerző hely az elvárás a birkózócsapattól
- Varga István: méltatlanul háttérbe szorult Magyarországon a spenót
- Újabb lökést kaphat az agrárszakképzés
- Plakátrongálás - egy férfi egymaga bánt el hetvenhéttel