A Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. a hónap végén kezdi meg a lomtalanítást, amely kerületről-kerületre egészen novemberig tart majd. A lomtalanítás alatt a rendet és közlekedés zavartalanságát a Budapesti Rendőr-főkapitányság biztosítja.
A lakosság által kihelyezett lomok elszállítása mellett a tavalyi veszélyes hulladék begyűjtési akciót is megismétlik. A 800 ezer fővárosi háztartást levélben értesíti a cég a lomok kihelyezésének időpontjáról. A közterület az értesítő levélben szereplő időpont másnapján szállítja el a feleslegessé vált tárgyakat.
Idén is gyűjtőpontokat létesítenek, ahol sütőzsiradékot, festékmaradékot, oldószereket, hígítókat, szárazelemeket, akkumulátorokat, elektronikai hulladékokat, gumiabroncsokat és szóró-palackokat lehet elhelyezni.
A rendőrség fokozottan ellenőrzi az értékesebb dolgokért és fémtárgyakért a lomkupacokat lefoglaló, őrző és átválogató csoportokat, különös tekintettel az kinyert holmi elszállítására használt járműveket.
Hatalmas változás élesedik a hazai webshopokban: teljesen átalakul az online vásárlás Magyarországon
Az év első felében több olyan változás is hatályba lépett, amelyek a kis- és középvállalkozásokat bevonták a fogyasztó kategóriájába.
-
Rengeteg magyarnak könnyítheti meg az életét ez az új app: sokan nem is tudják, mennyit nyerhetnek vele
Egyetlen applikációban kezelhetők a különböző bankszámlák.
-
Forex kereskedés kezdőknek: hogyan működik a devizapiac? (x)
A devizapiac a globális pénzügyi rendszer egyik legnagyobb és leggyorsabban mozgó terepe. Megértése alapos felkészülést, kockázattudatosságot és fegyelmezett döntéshozatalt igényel.







