4 °C Budapest

Egy évig kell majd tárolni az e-maileket

Pénzcentrum
2009. január 9. 13:00

Márciustól az Egyesült Királyság internetszolgáltatóinak kötelességük lesz egy éven át információt tárolni minden egyes rajtuk keresztül fogadott vagy küldött e-mailről. A törvény ellenzői szerint a döntés pénzkidobás, ráadásul a szabadságjogokat is korlátozza.

A kormányzat összesen 25 millió fontot adományozott a szolgáltatóknak arra, hogy az új szabályozás bevezetése zökkenőmentesen menjen végbe. A Home Office (Belügyminisztérium) szerint a fejlesztés létfontosságú a terroristák elleni harcban, az emberi jogok pedig nem sérülnek, mivel az e-mailek tartalmát nem kell elraktározniuk a szolgáltatóknak. Az Európai Bizottság direktívája alapján hozott döntés nyomán azonban a hatóságok ki tudják ragadni a terroristákat a szürke tömegből, fel tudják térképezni a kapcsolati hálójukat és be tudják azonosítani, mikor merre jártak. Már ha a terroristák lesznek olyan bolondok, hogy ezentúl is e-mailben kommunikálnak.

A törvény ellenzői szerint ugyanis lehetne jobb dolga is a rendőrségnek, mint mindent e-mailt elraktároztatni. Csakhogy a levelezések 95 százaléka spam, vagyis az adatokban kutatni olyan, mint a szeméthegyekben üveggyöngyöt keresni. A megnövekedett adatmennyiséghez pedig nagyságrendileg nagyobb állambiztonsági állományra lenne szükség, akik átfésülik az e-maileket, ám erről eddig nem szoktak a hírek.

Addig viszont csak a lakosság vegzálása az egyetlen, amit el lehet érni, az adatok eltárolása ugyanis egyenlő azzal, mintha valakit a nap 24 órájában folyamatosan megfigyelnének. A társaságok kötelesek a törvényben maghatározott hatóságoknak (rendőrség, társadalombiztosító, biróságok) kiadni a levelezések adatait, amennyiben azok kérik. (A telefontársaságoknál ez a gyakorlat már évek óta fennáll, igaz ott elsősorban a számlázási viták rendezése végett rögzítik a híváslistákat.)

A legfőbb probléma azonban, hogy EU direktíva ide vagy oda, az Emberi Jogok és Alapvető Szabadságjogok Európai Egyezményének nyolcadik paragrafusa rendelkezik arról, hogy a magánélet minden ember joga, amely ha elveszik rendkívül nehéz visszaállítani.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2025. december 24. szerda
Ádám, Éva
52. hét
December 24.
Szenteste
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?