Óriási különbségek vannak abban, hogy a világ különböző országaiban élők mekkora része jutott már el külföldre.
Tavaly 1653 magyar halt meg külföldön; a halálesetek döntő többségéért keringési zavarok és szívelégtelenség felelnek.
A hivatalos statisztikák szerint tavaly 1653 magyar állampolgár halt meg külföldön, ez 35 százalékos emelkedés az egy évvel korábbi esetszámhoz képest. Az anyakönyvezés 2007-ben került a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal (BÁH) hatáskörébe, az első évben 552 külföldi halálesetet regisztráltak.Némileg árnyalja a képet, hogy csak azokat az eseteket regisztrálják Magyarországon is, amelyeknél megküldik a halotti anyakönyvi kivonatot az illetékes konzulátusnak. Egy nemzetközi egyezmény értelmében erre a kettős állampolgárok esetében például nincs szükség. Itt érdemes megjegyezni, hogy mivel nem minden elhunytat rögzítenek Magyarországon, így az anyakönyvezett eseteknél valamivel több magyar állampolgár veszíti életét külföldön évente.
Jó tudni! A hozzátartozó, örökös is kérheti a haláleset hazai anyakönyvezését, amely szintén a külföldi anyakönyvi kivonat alapján történik.
A BÁH tájékoztatása szerint az anyakönyvi okiratok a haláleset okát nem tartalmazzák, csak az elhunyt személyi adatait és a haláleset helyét, idejét. A Metropol viszont egy biztosítási szakértőtől úgy értesült, hogy a külföldi halálesetek többsége betegség, főként keringési zavarok és szívelégtelenség miatt következik be, és jellemzően az idősebb korosztályt érinti.
NEKED AJÁNLJUK
FRISS HÍREK
Több friss hír
16:45
PC BLOGGER & PODCASTER
Portfolio Checklist
2026. augusztus 14. 16:47
Media1
2026. július 16. 18:28
Kasza Elliott-tal | 2026. augusztus 15. 06:00
Augusztus harmadikán kijött Justin Law listája az osztalékfizető részvényekről, és mivel van egy szu...
iO Charts | 2026. augusztus 14. 21:53
Mit tartalmaz a tőzsdéről jelentem rovat? A Computer Modelling Group 2027 Q1-es jelentése előtt a ré...
Bankmonitor | 2026. augusztus 14. 14:30
Az MNB statisztikái alapján júniusban 42 483 személyi kölcsön-szerződést kötöttek a magyarok, ez 16,...
MEDIA1 | 2026. augusztus 14. 10:10
Kiderült, kik a médiaszakmai szervezetek jelöltjei a közmédia feletti tulajdonosi jogokat gyakorló F...
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
2026. augusztus 15.
2026. augusztus 14.
2026. augusztus 15.
2026. augusztus 15.
2026. augusztus 14.
NAPTÁR
Tovább
2026. augusztus 15. szombat
Mária
33. hét
Augusztus 15.
A repülők napja (A magyar légierő napja)
Augusztus 15.
Nagyboldogasszony
Ajánlatunk
-
Vásárlás közben is tehetsz egy jó ügyért – ma kezdődik az Adni Öröm! tanszergyűjtő akció (x)
Az iskolakezdés sokunk számára az új füzetek illatát és a frissen megtöltött tolltartót idézi fel. Vannak azonban családok, ahol ez az időszak inkább a számolgatásról és a lemondásokról szól.
Biztosítás legolvasottabb
3
KONFERENCIA
Tovább
EZT OLVASTAD MÁR?

Pénzcentrum | 2026. augusztus 15. 17:33

Pénzcentrum | 2026. augusztus 15. 16:03

Agrárszektor | 2026. augusztus 15. 16:03



