A kapitányság előtt gyújtották fel egy rendőr autóját Budapest mellett: ki és mit akart neki üzenni?
Az ügyészség indítványozta annak a férfinak a letartóztatását, aki felgyújtotta egy rendőr autóját a Gödöllői Rendőrkapitányság előtt.
A PSZÁF által közölt 2007-es évre vonatkozó adatok azt mutatják, hogy a szektor tovább száguld, igaz csökkenő dinamika jellemzi a piacot, a növekedés motorja továbbra is a unit-linked termékkör. Azonban tovább nő az egyszeri konstrukciók aránya és emelkednek a jutalék jellegű költségek is.
A PSZÁF adatai alapján a tavalyi évben az élet üzletág 505 milliárd forint díjbevételt ért el, míg a nem-élet üzletág közel 303 milliárd forintot (tavaly ez a szám 304, illetve 312 milliárd forint volt). A biztosítók összesített tavalyi díjbevétele 907 milliárd forintot tett ki, ez 13,88 százalékkal több az egy évvel korábbinál (tavaly ez az arány még 18,38 százalék volt). Azonban tartósnak mutatkozik az a tavaly kialakult sorrend, miszerint az élet üzletág vezet a nem élet üzletág előtt. Ez nagy részben annak köszönhető, hogy a társaságok nagy része 2007-ben is az életbiztosítások területére koncentrált és próbált meg nagyobb piaci részesedést szerezni ezen a területen. Ez jól látszik a termékfejlesztés dinamikáján és az innovatív disztribúciós megoldások alkalmazásán.

Míg a nem-élet ág, díjbevétel tekintetében, a tavalyi évben 3,36 százalékkal bővült, addig az élet ág 23,95 százalékkal.
Élet üzletágban a szerződésállomány mindössze 0,79 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakához képest, míg a nem élet üzletágban 1,14 százalékos növekedés volt tapasztalható év/év alapon. A szektor egészét tekintve pedig 0,63 százalékos szerződésállomány növekedésről beszélhetünk.

A tavalyi adatokból kiderül, hogy tovább nőtt az egyszeri díjas konstrukciók aránya a teljes ágazati díjbevételen belül. Az összesített díjbevétel 38 százaléka egyszeri díjas életbiztosításokból származott tavaly, míg 2006-ban ez az arány 31 százalék volt.
Nincs egyensúly az életbiztosítási típusok esetében sem. Ugyanis az életbiztosítási díjbevételek több mint 60 (67,11) százalékát a unit-linked termékek adják és visszaszorulóban vannak a vegyes életbiztosítások (22 %), előtérbe kerülhetnek azonban a közeljövőben a kockázati életbiztosítások, köszönhetően a vállalati szektorban értékesített csoportos személybiztosításoknak és a határokat nem ismerő lakossági hitelezési kedvnek.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 30 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,62 százalékos THM-el, havi 221 733 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a Magnet Bank ahol 6,71%, az UniCredit Banknál 6,78%, az Ersténél 6,82, míg a CIB Banknál 6,89%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

A jutalék jellegű szerzési költségek 15,4 százalékkal nőttek egy év alatt az élet és a nem élet üzletágban egyaránt, így összesen már 55 milliárd forintra rúgnak ezek a típusú költségek az élet szegmensben és 48 milliárdra a nem-élet szektorban.

Csökkenő növekedési dinamika és növekvő jutalék jellegű költségek jellemezték tehát a biztosítási szektor tavalyi évét. A kamatadó egy éves évfordulójára várt díjbevétel-robbanás közel sem forgatta fel a piacot, viszont hatására jó néhány új termék került bevezetésre.
Az ügyészség indítványozta annak a férfinak a letartóztatását, aki felgyújtotta egy rendőr autóját a Gödöllői Rendőrkapitányság előtt.
Egyetlen applikációban kezelhetők a különböző bankszámlák.
A devizapiac a globális pénzügyi rendszer egyik legnagyobb és leggyorsabban mozgó terepe. Megértése alapos felkészülést, kockázattudatosságot és fegyelmezett döntéshozatalt igényel.


