A kapitányság előtt gyújtották fel egy rendőr autóját Budapest mellett: ki és mit akart neki üzenni?
Az ügyészség indítványozta annak a férfinak a letartóztatását, aki felgyújtotta egy rendőr autóját a Gödöllői Rendőrkapitányság előtt.
A becsült 1 milliárd helyett 4,2 milliárd forint lett a MÁV Biztosító Egyesület (ÁBE) vesztesége a múlt év végén, a saját tőke hiánya pedig az idei első negyedév végén 5,8 milliárd forintot tett ki - ismertette az adatokat Gazda Pusztai Sándor, felügyeleti biztos, az egyesület közgyűlésén. A közgyűlés elfogadta, hogy a biztos készítse elő az állomány átruházást, annak feltételeit pedig rendkívüli közgyűlésen ismertesse a tagsággal. Az átruházás július végén, augusztus elején várható - értesült az Index.hu.
A megjelent 170 egyesületi tag a közgyűlés elején szavazással elutasította azt, hogy arról kép- és hangfelvétel készüljön, így a kamerák és mikrofonok a helyszínen kívül maradtak.
Egy lábon álló biztosító
A veszteség oka a függőkár tartalék hiánya, amely a nemzetközi és a személyi sérüléses károk hiányos számbavételéből származott. A MÁV ÁBE-hez közeli forrásból az MTI úgy értesült, hogy a teljes nemzetközi kárt figyelmen kívül hagyták, a személyi sérüléses károkból pedig a nagy összegűekre nem képeztek tartalékot. Ezek százmilliós nagyságrendűek. Szintén figyelmen kívül hagyták az úgynevezett aktív és szívességi károkat, ezeket más biztosító rendezte, mert például nála volt a károsult kötelező, illetve casco biztosítása, de a kifizetést a MÁV ÁBE-vel szemben érvényesíti.
A MÁV ÁBE 195 266 kötelező gépjármű felelősségbiztosítási (kgfb) szerződéssel rendelkezik, a casco szerződések száma 3 724 darab. A kgfb száma a múlt évben 132 ezer volt. A múlt évi teljes díjbevétel 7,8 milliárd forintot tett ki, ebből a kgfb díjbevétel 7 milliárd volt. Erre jegyezte meg a felügyeleti biztos, hogy egy lábon áll a biztosító.
Nem fogadták el a beszámolót
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 30 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,62 százalékos THM-el, havi 221 733 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a Magnet Bank ahol 6,71%, az UniCredit Banknál 6,78%, az Ersténél 6,82, míg a CIB Banknál 6,89%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
A közgyűlés 85 százalékos szavazati aránnyal felmentette Kiss Bálint első számú vezetőt. Az ellenőrző bizottság jelentését Záhonyi Zsolt terjesztette elő, sokan felvetették a bizottság felelősségét, és a magyarázatok nem győzték meg a közgyűlést, mivel 70,55 százalék nem szavazattal 18,49 igen ellenében nem fogadták el a beszámolót, tehát újat kell készítenie az ellenőrző bizottságnak.
Feróné Szép Rita, a felügyeleti biztos egyik helyettese elmondta, hogy az átruházásra kiírt pályázatra 6 érdeklődő reagált. Két opció lehet: vagy csak az állományt veszi meg egy üzleti biztosító, amely annyit fizet érte, hogy abból a korábban keletkezett, de le nem tartalékolt károkat ki lehet fizetni, vagy pedig elviszi a teljes kgfb üzletágat a meglévő eszközökkel együtt, és akkor maga felel a korábbi károkért.
A vitában elhangzott, hogy ha elmarad az átruházás, akkor azoknak a károkozó biztosítottaknak, akik helyett nem tudott fizetni az egyesület, maguknak kell helytállniuk. Mások az egyesületi tagsághoz ragaszkodtak, két okból is. Úgy vélték, hogy új vezetéssel rentábilisan működtethető a biztosító, s így fenntarthatóak a kedvezményes díjak. Egy fuvarozó azzal érvelt, hogy más biztosító évi 2 millió forinttal drágábban vállalná a kocsi biztosítását. A felügyeleti biztos véleménye az volt, hogy a MÁV ÁBE kgfb terméke alul árazott.
Az ügyészség indítványozta annak a férfinak a letartóztatását, aki felgyújtotta egy rendőr autóját a Gödöllői Rendőrkapitányság előtt.
Egyetlen applikációban kezelhetők a különböző bankszámlák.
A devizapiac a globális pénzügyi rendszer egyik legnagyobb és leggyorsabban mozgó terepe. Megértése alapos felkészülést, kockázattudatosságot és fegyelmezett döntéshozatalt igényel.


