Biztosítás
Bukósisak nélkül síelt az ausztriai Lachtalban a napokban egy magyar turista, aki egy könnyűnek indult esésnél beverte a fejét, ennek következtében néhány pillanatra elvesztette az eszméletét, s mivel ekkor nem tudta koordinálni a mozgását, mindkét válla eltörött. Járni tudott - hiszen a válla sérült meg - ezért nem a hegyi mentők, hanem a barátai szállították be a közeli kórházba, ahol luxus körülmények között, gyorsan, szakszerűen ellátták, s gondosan kezelték a kint tartózkodása hátralévő két napján.
Bár mindkét karját megműtötték volna ott helyben, ám a sérült úgy döntött, magyar orvos barátai kezére bízza magát. A külhoni beavatkozás és a kétnapos kórházi ellátás cehhje csak azért nem haladta meg a félmillió forintot, mert a legköltségesebb tételek, a hegyi mentés és a műtét összege hiányzott a számláról. A sérült tehát megúszta félmillió forintos számlával, amit ő kétezer-háromszáz forintból, a kiutazása előtt kötött utasbiztosításból rendezett.
A magyar turisták fele ugyanakkor nem hiszi, hogy baja eshet külföldön. Legalábbis csak ezzel lehet magyarázni, hogy minden második turista utazik és sportol biztosítás nélkül országhatáron túl is - véli Németh Péter a CLB Független Biztosítási Alkusz Kft. kommunikációs igazgatója. A kockázatviselők nem győzik figyelmeztetni az embereket a hazai viszonylatban horribilisnek számító külföldi orvosi beavatkozások költségeire, az utazók felét mégsem lehet rábírni még egy olcsó, 2-3 ezer forintos utasbiztosításra sem.
Ezek a turisták nem gondolnak arra - vagy nem hiszik el, amíg nem a saját bőrükön tapasztalják -, hogy ha mégis orvoshoz kell fordulni külföldön, az esetenként akár milliókra rúgó orvosi beavatkozások költségét biztosítás híján rajtuk hajtják be, külföldi kórházak magyar profikat bíznak meg a pénz beszedésével. Az eljárás során nincsenek tekintettel az egykori páciensek szociális helyzetére, ezért a megbízó szempontjából sikeres behajtásba egész családok mehetnek tönkre.
Síelés közben legtöbben ütközés vagy elesés közben sérülnek meg, a balesetek kivédése sokszor csak a szerencse kérdése. 2011-ben csak Ausztriában közel 230 síelő orvosi ellátását fedezték a magyar biztosítók, ennek ellenére az utazók egy jelentős része még mindig nem köt utasbiztosítást. A síelés során ráadásul gyakrabban fordul elő olyan baleset, mely során másnak okozunk kárt, ilyenkor a biztosítótársaság az utasbiztosítások felelősségbiztosítási fedezete alapján tud gyakran jelentős anyagi segítséget nyújtani.
A Groupama Garancia Biztosító tapasztalatai alapján pedig a síelés során a leggyakrabban előforduló balesetek a horzsolás, zúzódás, izomgörcs, izomzúzódás, rándulás, csonttörés, agyrázkódás, vérzések, belső sérülések, illetve a lehűlés vagy fagyás.
Műtét nélkül is félmillióba került a síbaleset
| 2012. január 23., hétfő 13:05 | Pénzcentrum.hu |
| Tweet |
Biztosítás nélkül utazik külföldre minden második magyar, még a balesetveszélyes téli időszakban is. Pedig egy kisebb síbaleset ellátása is százezrekbe kerülhet a külföldi kórházakban, amit, ha nincs utasbiztosítás, a sérült turistán hajtanak be, akár évek múlva.
Bukósisak nélkül síelt az ausztriai Lachtalban a napokban egy magyar turista, aki egy könnyűnek indult esésnél beverte a fejét, ennek következtében néhány pillanatra elvesztette az eszméletét, s mivel ekkor nem tudta koordinálni a mozgását, mindkét válla eltörött. Járni tudott - hiszen a válla sérült meg - ezért nem a hegyi mentők, hanem a barátai szállították be a közeli kórházba, ahol luxus körülmények között, gyorsan, szakszerűen ellátták, s gondosan kezelték a kint tartózkodása hátralévő két napján.
Bár mindkét karját megműtötték volna ott helyben, ám a sérült úgy döntött, magyar orvos barátai kezére bízza magát. A külhoni beavatkozás és a kétnapos kórházi ellátás cehhje csak azért nem haladta meg a félmillió forintot, mert a legköltségesebb tételek, a hegyi mentés és a műtét összege hiányzott a számláról. A sérült tehát megúszta félmillió forintos számlával, amit ő kétezer-háromszáz forintból, a kiutazása előtt kötött utasbiztosításból rendezett.
A magyar turisták fele ugyanakkor nem hiszi, hogy baja eshet külföldön. Legalábbis csak ezzel lehet magyarázni, hogy minden második turista utazik és sportol biztosítás nélkül országhatáron túl is - véli Németh Péter a CLB Független Biztosítási Alkusz Kft. kommunikációs igazgatója. A kockázatviselők nem győzik figyelmeztetni az embereket a hazai viszonylatban horribilisnek számító külföldi orvosi beavatkozások költségeire, az utazók felét mégsem lehet rábírni még egy olcsó, 2-3 ezer forintos utasbiztosításra sem.
Ezek a turisták nem gondolnak arra - vagy nem hiszik el, amíg nem a saját bőrükön tapasztalják -, hogy ha mégis orvoshoz kell fordulni külföldön, az esetenként akár milliókra rúgó orvosi beavatkozások költségét biztosítás híján rajtuk hajtják be, külföldi kórházak magyar profikat bíznak meg a pénz beszedésével. Az eljárás során nincsenek tekintettel az egykori páciensek szociális helyzetére, ezért a megbízó szempontjából sikeres behajtásba egész családok mehetnek tönkre.
Síelés közben legtöbben ütközés vagy elesés közben sérülnek meg, a balesetek kivédése sokszor csak a szerencse kérdése. 2011-ben csak Ausztriában közel 230 síelő orvosi ellátását fedezték a magyar biztosítók, ennek ellenére az utazók egy jelentős része még mindig nem köt utasbiztosítást. A síelés során ráadásul gyakrabban fordul elő olyan baleset, mely során másnak okozunk kárt, ilyenkor a biztosítótársaság az utasbiztosítások felelősségbiztosítási fedezete alapján tud gyakran jelentős anyagi segítséget nyújtani.
A Groupama Garancia Biztosító tapasztalatai alapján pedig a síelés során a leggyakrabban előforduló balesetek a horzsolás, zúzódás, izomgörcs, izomzúzódás, rándulás, csonttörés, agyrázkódás, vérzések, belső sérülések, illetve a lehűlés vagy fagyás.
| Nyomtatom | Elküldöm |
LEGFRISSEBB CIKKEINK
- Március 5-én foglal állást a Bankszövetség: mi lesz az árfolyamgáttal?
- Mikor kapják a nyakukba az újabb drágulást az autósok?
- Gigasztrájkkal fenyegetőznek a BKV dolgozók
- Mága is ingyen kapta az Arénát: milliós koncertek, bérleti díj nélkül
- Bedőlő lakossági hitelek: a végtörlesztés feketelevese
- Eltűnt egy magyar város: tavaly 40 ezerrel többen voltunk
- Csak a telet, a fináncokat nem tudták elűzni a busók
- Matolcsy: a forint erősödésével csökkenhetnek az üzemanyagárak
- Több tízezer devizahiteles rögzített árfolyamával szórakoznak
- Számold ki te is, mit nyerhetsz az új árfolyamrögzítéssel!
A Portfolio.hu márciusi konferenciáján egy asztalhoz ülnek a kormányzat és a jegybank képviselői, valamint a legnevesebb hazai és külföldi elemzők és vállalatvezetők...
- Könyvelő (BDO Forte Holding)
- Szenior könyvelő (K&H Bank Zrt.)
- Kontroller (Trenkwalder Kft.)
- Pénzügyi munkatárs (Minerva Telekom Kft.)
- Főkönyvelő (GriffSoft Zrt.)
Partnereink hírei
- Az önkormányzatok adóztatják meg az államot? (portfolio.hu)
- Ezért "ütik" Magyarországot is? Pánikkeltéssel fegyelmezhet az EU (napi.hu)
- Sosem épült ilyen kevés magyar lakás (index.hu)
- A nagy világválság idején is több lakás épült, mint most (inforadio.hu)
- Márciusban adhatják át Erdődön a felújított Károlyi-várkastélyt (c-travel.hu)
- 02.23. Fizetne a nyugdíjas a BKV-n reggel? Itt az új ötlet
- 02.22. Csak a telet, a fináncokat nem tudták elűzni a busók
- 02.22. Több tízezer devizahiteles rögzített árfolyamával szórakoznak
- 02.22. Tovább hallgat a minisztérium 500 magyar család sorsáról
- 02.21. 28 rendőr kellett a bűnbarlang felszámolásához: mindent lefoglaltak
- 02.21. Ingyen dolgoztatják a fogyatékos embereket Magyarországon
- 02.21. Milliók kerültek a nő számlájára: titkos jóakaró végtörlesztett?
- 02.21. Ennyi a legendás magyar színész nyugdíja: nyomorog
- 02.20. Vétlen adózókra is lesújthat a NAV - Te is pórul járhatsz
- 02.20. Jó hír a gyermekes munkavállalóknak
