21 °C Budapest

Még olcsóbb lehet a biztosítás az útarányos díj bevezetésével?

Pénzcentrum
2008. május 28. 16:06

A magyar kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási piac az elmúlt években radikális változásokon ment keresztül. Az internetes biztosításkötés elterjedése és az évi egyszeri biztosítóváltás olyan mértékig leszorította az árakat, hogy egyes biztosítók már az évi egyszeri váltási lehetőség eltörlését vetették fel. Az így biztosított egyszerű összehasonlíthatóság azonban igen kedvező az ügyfeleknek, amivel egyre többen élnek is: 2007 novemberében csaknem 700 ezren váltottak biztosítót. Az erős verseny hatására új módszerek jelennek és jelenhetnek meg a gépjármű-biztosítási piacon. Ilyenek a tavaly színre lépett direktbiztosítói megoldások, illetve ilyen lehet a Nyugat-Európában már elterjedt kilométer-arányos biztosítási díj (pay as you drive).

A magyar kötelező biztosítások egy fontos jellemzőben eltérnek más közép-kelet-európai országokétól: hazánkban jelentősen, csaknem 10 százalékponttal magasabb a kárhányad, mint például Szlovákiában - derül ki a PEND Consulting nemrég megjelent tanulmányából. Ezt az eltérést csak részben magyarázza a károk kissé magasabb száma, nagy jelentősége a viszonylag alacsony díjaknak van.

A 2007-es biztosítóváltási kampány során is bebizonyosodott, hogy a kötelező biztosításnál - annak adójellege miatt - csak jó árazással lehetett nyerni. A két legsikeresebb szereplő azonban eltérő stratégiával tett szert jelentős részesedésre: A Genertel radikálisan leszorította költségeit, illetve visszavonható kármentességi bónuszával szinte minden autós csoportban verhetetlen árakat ajánlott. Néhány ügyfélcsoportban azonban az Aegon bizonyult sikeresebbnek. A biztosító a kisgyermekes családokat célozta meg jelentős sikerrel. Az Aegon sikerében nagy szerepet játszhatott az, hogy ebben a csoportban igen elterjedt az internethasználat: a megkérdezett városi, családos fiatalok csaknem 70% böngészi rendszeresen a világhálót.

Hasonló, megkülönböztető stratégiaként jelenhet meg a magyar piacon a Nyugat-Európában sikeres útarányos biztosítási díj. Ebben a biztosítási típusban a gépkocsi tulajdonosa a megtett kilométerekkel arányosan fizeti a biztosítási díjat. A GPS-technológiának köszönhetően ez a biztosítási megoldás az elmúlt években olcsóbbá és könnyen ellenőrizhetővé vált. Így az is mérhető, hogy az autó mennyit megy városban, országúton, illetve autópályán, ezzel még pontosabb kockázatalapú díjszámítás lehetséges.

Egy angol biztosító kalkulátorával elvégzett számítások teljes gépjármű-biztosításra, tehát kötelezőre és cascóra vonatkoznak. Ezek alapján a magyar viszonyokra korrigált útarányos díjak a vizsgált tizenkét ügyfélcsoport felében kedvezőbbnek bizonyultak, mint a legjobb kötelező és a legjobb casco ajánlatok összege. Ezek a biztosítások a környezetvédelmi szempontból legterhelőbb lassú, üzemanyag-igényes belvárosi közlekedés esetében a legdrágábbak, így ösztönözhetik a környezettudatosabb közlekedési módok használatát - adja hírül a PEND Consulting Kft.

PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2026. június 12. 20:44
A Media1 forrásai szerint a jövő héten egy állománygyűlésen jelenthetik be a Magyar Nemzet című napi...
Bankmonitor  |  2026. június 12. 14:33
Sokan úgy gondolják, hogy ha megtakarításos életbiztosításuk van, akkor kockázati szempontból is ugy...
Holdblog  |  2026. június 12. 10:01
A gazdaságban a megtakarításokért versengenek különböző befektetések/beruházások, és e kettő egyensú...
ChikansPlanet  |  2026. június 12. 08:00
Lassan a negyedik hónapjába lép a közel-keleti háború, melyről sokan azt gondolták, hogy csak néhány...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. június 13. szombat
Antal, Anett
24. hét
Június 13.
Vasutasnap
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?