Máris lecsaptak a strandok vámszedői! Így védekezz

Pénzcentrum
2013. június 19. 05:33

Szinte még alig indult el a strandszezon, máris megjelentek a vízpartok trükkös (pontosabban nem is annyira trükkös) tolvajai: a Balatonnál a rendőrség már a napokban fogott el olyan tolvajokat, akik a vízparton dolgoztak. Érdemes tehát résen lenni, és vigyázni értékeinkre: mutatjuk, hogy lehet megelőzni a strandos lopásokat.

Visszavonhatatlanul elindult a 2013-as strandszezon. Ezt nem csak onnan lehet tudni, hogy a kánikulának köszönhetően megteltek a vízpartok és a fürdők, hanem onnan is, hogy strandokon dolgozó tolvajok is megkezdték nyári munkájukat.

Forrás: Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság


Hétfőn például a balatonedericsi strandon lopták el egy fürdőző pénztárcáját táskájából, benne okmányaival és közel húszezer forint készpénzzel. A rendőrök egyébként megtalálták a tolvajokat, leginkább annak köszönhetően, hogy a táska tulajdonosa szemtanúja volt a cselekménynek, így a rövid időn belül kiérkező rendőröknek pontos személyleírást tudott adni.

A strandok szarkái ugyanakkor legtöbbször nem nézik, hogy mit visznek, lehet az strandpapucs, úszószemüveg vagy napolaj, de esetenként komolyabb dolgok is eltűnnek, mint például mobiltelefon, fényképezőgép, vagy éppen pénztárca.

Forrás: Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság


Az esetek többségében nehézséget okoz, hogy az áldozatok legtöbbször csak akkor veszik észre a bűncselekményt, amikor már indulnak hazafelé, így szemtanúk hiányában nehéz felderíteni a tettest. A strandi lopások a tényleges kár mellett nem kis bosszúságot is okoznak a meglopottaknak. Ezek a bosszantó esetek könnyedén elkerülhetőek lennének egy kis odafigyeléssel.

A legjobb védekezés a megelőzés

A rendőrség azt tanácsolja: ha strandra megyünk, használjuk az értékmegőrzőt, a csomagokra, táskákra felváltva vigyázzunk, a parkoló autókban pedig ne hagyjunk látható helyen táskát, értéket, inkább a csomagtartóban helyezzük el azokat. Amennyiben mégis van olyan csomag, amit a gépkocsiban kell tárolni, azt lehetőség szerint a csomagtartóban helyezzük el. Egyterű, vagy kombi felépítményű autók esetében a csomagtér rolót minden esetben húzzuk ki, ezáltal a hátsó és oldalsó ablakon keresztül sem látható a csomagtér tartalma.

A strandoláshoz nem feltétlenül szükséges, feltűnő és értékes használati tárgyakat pedig egyszerűen hagyjuk otthon. A fürdőkben az óvatosságra általában a hangosbemondó is rendszeresen figyelmeztet, ahol a saját felelősséget hangsúlyozzák, valamint azt, hogy egymásra figyeléssel is megelőzhetőek a lopások. Érdemes rákérdezni a bejáratnál, hogy van-e a strandon értékmegőrző, de a jól bevált nyakba akasztós pénztárca sem elvetendő megoldás.

Forrás: Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság


A rendőrség szakértői szerint ha nem viszünk magunkkal nagyobb mennyiségű ékszert és készpénzt, ha nem hagyjuk felügyelet nélkül a csomagunkat benne értéktárgyainkkal, akkor tulajdonképpen nem történhet olyan, hogy meglopnak bennünket.

A rendőrök azt tanácsolják, amennyiben bűncselekmény sértettjévé, áldozatává válunk, minél előbb jelezzük a strand vezetőségénél, és tegyünk bejelentést a legközelebbi rendőrkapitányságon.

JÓL JÖNNE 5 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 5 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 105 965 forintos törlesztővel a Raiffeisen Bank nyújtja (THM 10,35%), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank (THM 10,39%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Sorra lopták a kocsikat is

Tavaly július 1-jén egy győri család érkezett autóval Balatonalmádi egyik strandjára. Mielőtt bementek volna a vízbe, a fiatal édesanya egy strandtáskát hagyott hátra a parton értékes okostelefonnal és gépkocsijuk slusszkulcsával. Az elterjedt rossz szokás szerint ő is egy törölközővel próbálta leplezni az őrizetlenül maradt értékeket. A család a fürdést követően még étkezett is a szomszédos strand büféjében majd mintegy másfél órás távollét után ment csak vissza a leterített törölközőhöz. Ennek és az alá elrejtett táskának, azonban már csak a hűlt helyét találták.

A legrosszabb szerencsére nem következett be, a tolvaj a birtokába került kulccsal az autót nem vitte el, sőt még arra sem vállalkozott, hogy annak utas- és csomagterét további értékek megszerzése céljából átkutassa.

A 2011. évi szezonban csak a Balatonalmádi Rendőrkapitányság illetékességi területén összesen öt - többségében prémiumkategóriás - gépjárművet tulajdonítottak el ismeretlen tettesek a saját kulcsával, melyeket tulajdonosaik könnyelműen a leterített törölköző alatt hagytak - ez is azt mutatja, hogy mennyire kiszolgáltatottak a fürdőző családok, pedig egy kis odafigyeléssel megelőzhető lenne a baj.

A rendőrség figyelmeztet

A Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság a Pénzcentrum.hu-t arról tájékoztatta, hogy az idei évben több, az ilyen esetek megelőzésére figyelmeztető táblát is készítettek, amelyeket egyrészt elektronikus úton juttatnak el a strandokhoz, vendéglátóhelyekhez, másrészt fizikai formában is legyártatták őket, így a strandok konkrétan ki tudják helyezni saját területükön. Ez utóbbihoz egyébként pályázati forrásokat is kaptak.

Forrás: Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2026. április 29. 18:00
Évek óta meghatározó arcai voltak az ébresztőműsornak.
Bankmonitor  |  2026. április 29. 12:33
Nehéz eligazodni a lakáshitelek, a Babaváró Kölcsön és a különféle támogatott konstrukciók között? A...
Holdblog  |  2026. április 29. 08:16
Milyen makropálya várható Magyarországon, milyen előnyei és hátrányai lehetnek az eurócsatlakozásnak...
ChikansPlanet  |  2026. április 24. 08:00
Egy évtizede még a kihalás fenyegette Szardínián a griffon keselyűket, számuk azonban egy friss méré...
NAPTÁR
Tovább
2026. április 30. csütörtök
Katalin, Kitti
18. hét
Április 30.
A katonazene napja
Április 30.
Jazz világnap
Április 30.
A méhek napja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2026. április 29. 20:58
Mondd el, mit gondolsz!
Töltsd ki a kérdőívet: segíts formálni a Pénzcentrum jövőjét!
Mégsem