Csak minden második kátyú okozta kár után fizet a fővárosi utak kezelésével megbízott BKK Közút. A kártérítések átlagos összege viszont több mint kétszeresére emelkedett az elmúlt néhány év alatt - írja a Népszabadság.
2005-ben még 3604 kárigény érkezett a kátyúk miatt meghibásodott autók tulajdonosaitól a Fővárosi Közterület-fenntartó (FKF) Rt.-hez. A cég ezek közül 2431-et talált jogosnak, és összesen 113 millió forint - autónként 46,5 ezer forint - kártérítést fizetett ki. 2011-ben már csak 314 kárigényt nyújtottak be úthibák miatt. Ezek közül csak 158 esetben sikerült az autósnak kétséget kizáróan bizonyítania a kárigény jogosságát. Végül ennél is kevesebb autósnak, összesen 134-nek fizettek ki összesen valamivel több mint 18 millió forintot. Az átlagos, elismert kárérték 135 ezer forint volt.
Tavaly a bejelentett kárigények száma 226-ra apadt. Az év végén benyújtott kárigények felülvizsgálata ugyan még tart, de a lezárultak esetében a bejelentéseknek alig 40 százalékát találták jogosnak. Az elismert kárigények kétharmadát fizették ki eddig, összesen nyolcmillió forintot, ami káresetenként 125 ezer forintot jelentett.
A karbantartó részleg 2012-ben csaknem 25 ezer kátyú és lokális úthiba - süllyedés, útbeszakadás, durva gyűrődés - helyreállítását végezték el. Ez a szám a munkaszervező BKK szerint évről évre csökken, köszönhetően a tervezett útfelújításoknak, illetve az elmúlt két év technológiai és munkaszervezési fejlesztéseinek.
Méltó ellenfele lehet a mogyoró-nachos-ropi sörkorcsolya triónak a kézműves sörfőzdék gyártási melléktermékéből készülő újfajta ropogtatnivaló.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
-
Sorozat készült az unió történetének legnagyobb csalásáról, amiről alig hallott valaki
A több milliárd eurós szén-dioxid-kvóta botrányt bemutató széria a Direct One-on debütál.
- Szép ajándékot kapott Lisztes Krisztián a búcsúmeccsén
- Szergej Lavrov kimondta, amit egyetlen ukrán sem akar hallani, de a Nyugat sem
- Túl van az életveszélyen a szerdán meglőtt szlovák kormányfő - a nap hírei
- Drámai fotók a letarolt kishajóról, újabb részletek az eltűnt magyar fiatalokról
- Vége az extrém drágulásnak, erős nyári balatoni szezon jöhet
- Segélyeken spórolnának a németek, ez fájna az ukránoknak