18 °C Budapest

Az őszi viharok is pusztíthatnak: 12 ezer villámcsapás volt eddig

2011. szeptember 6. 12:03

A kiszámíthatatlan, viharos időjárás ebben az évben is rendkívül sok kárt okozott a magyarországi lakások és házak tulajdonosainak. A legrosszabbul azok jártak, akik nem rendelkeztek megfelelő lakásbiztosítással. Az éjszakai viharos időjárás alapján úgy tűnik, idén az őszi hónapok is tartogatnak további, villámlással és erős széllel járó heves zivatarokat, ezért mindenképpen érdemes bebiztosítani legfőbb értékeinket.

Bár a tavalyi, nagy árvizekhez hasonló csapások eddig szerencsére nem sújtották hazánkat, idén sem kerültek el minket a szélsőséges időjárási jelenségek. A tavaszi és nyári elsöprő viharok országszerte komoly károkat okoztak az ingatlanokban, az őszi viharok első hulláma pedig éppen a tegnapi nap folyamán érte el hazánkat.

A Generalihoz beérkezett adatok alapján az év első 8 hónapjában már több mint 3 milliárd forintnyi kár keletkezett a biztosító ügyfeleinek vagyonában. A társaság Pest megyében, Budapesten, Hajdú-Biharban és Szabolcsban regisztrálta a legtöbb kárbejelentést. Az eddigi 8 hónap alatt összesen több mint 42 ezer kárbejelentésből közel 20 ezer viharkár és közel 12 ezer villámcsapással kapcsolatban történt. A biztosítónál regisztrált fennmaradó 10 ezer kárbejelentés a tetőbeázások, a felhőszakadások, a jégkárok és az árvizek miatt történt.

"Az évről évre szélsőségesebbé váló időjárási jelenségek gyakorisága is jól mutatja, hogy egyre fontosabbá válik az otthonunk biztosítása. Sokaknak egy élet munkája fekszik az ingatlanban, amelyben családjával él, ezért is lényeges, hogy maximális védelemben tudják azt. Pár ezer forintos befektetéssel megelőzhetők a súlyos anyagi károk. " - vélekedik Hajas Gábor, a Generali vagyonbiztosítási üzletágának vezetője.

Fontos, hogy a lakásbiztosítás kiválasztásakor körültekintően járjunk el. Az ár mellett vegyük figyelembe azt is, hogy a biztosítás pontosan mire terjed ki, mely kockázati csoportokat fedi le. Emellett érdemes az esetleges kiegészítő szolgáltatások és az elérhető kedvezmények szempontjából is tájékozódni, hiszen így nemcsak a számunkra legjobb, de a legkedvezőbb megoldást választhatjuk ki.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

 

PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2026. június 11. 14:39
A Media1 megtudta, hogy az Indexnél zajló személyi változások részeként a napokban Borsi Gergely let...
Bankmonitor  |  2026. június 11. 12:31
4 hónappal kitolnák a gyermekvállalási határidejét azon Babaváró hitellel rendelkező fiatal házaspár...
Holdblog  |  2026. június 11. 09:47
Minden idők legnagyobb tőzsdei bevezetésére készülhet Elon Musk birodalma. Az űrutazás, a műholdas i...
iO Charts  |  2026. június 8. 14:01
Miről szól a Piaci Impulzus rovat? A Palantir részvény az elmúlt öt évben +460%-ot emelkedett, de az...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. június 11. csütörtök
Barnabás
24. hét
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?