A kapitányság előtt gyújtották fel egy rendőr autóját Budapest mellett: ki és mit akart neki üzenni?
Az ügyészség indítványozta annak a férfinak a letartóztatását, aki felgyújtotta egy rendőr autóját a Gödöllői Rendőrkapitányság előtt.
Az elmúlt tíz évben nem volt lényeges díjemelés a nem életbiztosítási termékek piacán. Miközben a kifizetett összeg megduplázódott. Tavaly 25 milliárd körüli kifizetésre került sor a biztosítók részéről, ami nagyságrendekkel meghaladja az állami támogatások értékét a regisztrált 264 ezer káresemény kapcsán - írja a Napi Gazdaság.
A most indult nyári viharszezon pedig sokaknak okozhat még meglepetéseket. Az Allianz eddig közel százmillió forintnyi kárrendezésre számíthat. Az Aegon hangsúlyozta: az eddigi adatok alapján a milliárdos nagyságrendet is elérheti az elmúlt hétvégén a viharok által okozott kár Magyarországon.
A biztosítók árképzését nagyban befolyásolja a káresemények száma és nagysága, és persze a kockázatközösség is. Ami viszont nem nőtt az elmúlt két évtizedben, hiszen alig kötnek új szerződéseket, a régieket is ritkán újítják meg. Az elmúlt tíz évben ezért nem volt lényeges díjemelés, hiszen a kereslet hiánya nem tette ezt lehetővé a nem életbiztosítási termékek piacán. A kifizetett összeg viszont megduplázódott. Tavaly 25 milliárd körüli kifizetésre került sor a biztosítók részéről, ami nagyságrendekkel meghaladja az állami támogatások értékét a regisztrált 264 ezer káresemény kapcsán.
Az ügyészség indítványozta annak a férfinak a letartóztatását, aki felgyújtotta egy rendőr autóját a Gödöllői Rendőrkapitányság előtt.
Egyetlen applikációban kezelhetők a különböző bankszámlák.
A devizapiac a globális pénzügyi rendszer egyik legnagyobb és leggyorsabban mozgó terepe. Megértése alapos felkészülést, kockázattudatosságot és fegyelmezett döntéshozatalt igényel.


