21 °C Budapest

A Groupama felveszi a kesztyűt

Pénzcentrum
2008. április 9. 16:00

2008 júniusában indul a francia Groupama biztosító internetes értékesítési oldala, az Amaguiz.com. A társaság így kívánja felvenni a versenyt, beindítani a direkt értékesítési csatornát. A cél, hogy 4 év alatt 100 ezer ügyfelet szerezzenek, az Amaguiz felépítésére 100-150 millió eurót (26 - 39 milliárd forintot) fordítanak.

A Groupama 2007-2009-es stratégiájában kiemelt szerepet kapott a direkt értékesítési csatorna, ennek égisze alatt indítják el a honlapot. Mivel ugyanazon zászló alatt meglehetősen nehéz több értékesítési formát fenntartani, ezért az Amaguiz teljesen új márkaként, a Groupamától függetlenül jelenik meg.

Franciaországban egyelőre alacsony az internetes csatorna részesedése mindössze 3,5 százalék, azonban a Groupama szerint nem kell már sok ahhoz, hogy az ügyletek 15-20 százalékát már a neten keresztül kössék meg. Az internetes elérhetőség mellett 24 órán keresztül elérhető telefonos szolgálatot is fenntartanak. A honlapon először gépjármű-biztosításokat árulnak majd.

A Groupama ezzel belépett azon biztosítók táborába, akik a direkt értékesítési csatorna felé nyitnak. A társaság a klasszikus, nem-élet üzletágban kezdi meg tevékenységét, a cél az ügyfélszerzés, s néhány éven belül nyithatnak az életbiztosítási termékek felé is.

PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2026. június 12. 20:44
A Media1 forrásai szerint a jövő héten egy állománygyűlésen jelenthetik be a Magyar Nemzet című napi...
Bankmonitor  |  2026. június 12. 14:33
Sokan úgy gondolják, hogy ha megtakarításos életbiztosításuk van, akkor kockázati szempontból is ugy...
Holdblog  |  2026. június 12. 10:01
A gazdaságban a megtakarításokért versengenek különböző befektetések/beruházások, és e kettő egyensú...
ChikansPlanet  |  2026. június 12. 08:00
Lassan a negyedik hónapjába lép a közel-keleti háború, melyről sokan azt gondolták, hogy csak néhány...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. június 13. szombat
Antal, Anett
24. hét
Június 13.
Vasutasnap
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?