Az egyik áruház előtt esett egymásnak ásókkal és bozótvágó késsel két csapat a vita hevében Pécsen.
Több intézményvezető elismerte, hogy a hazai egészségügyet technikailag is felkészületlenül érte a járvány alatt bevezetett telefonos konzultáció - írja a Népszava.
Több intézményvezető elismerte a lapnak, hogy a hazai egészségügyet technikailag is felkészületlenül érte a járvány alatt bevezetett telefonos konzultáció. Hiába van több vonala is az intézményeknek, a szisztéma olyan, hogyha a központos az egyiken a beszél, akkor a többi hívónak a rendszer nem foglaltat jelez, hanem csöng a végtelenségig, mintha senki sem ülne a vonal másik végén.
De van olyan intézmény is, ahol azért nem veszik fel a telefont, mert egyszerűen nincs annyi ember, aki fogadni tudná a hívásokat. Itt megmérték, hogy a betegek átlagosan fél-másfél perc után elunják a várakozást, és leteszik a telefont.
Más rendelőkben arra panaszkodnak, hogy egész nap cseng a telefon, és hiába kapdossák fel azt mindannyiszor, nem győzik.
Méltó ellenfele lehet a mogyoró-nachos-ropi sörkorcsolya triónak a kézműves sörfőzdék gyártási melléktermékéből készülő újfajta ropogtatnivaló.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
-
Sorozat készült az unió történetének legnagyobb csalásáról, amiről alig hallott valaki
A több milliárd eurós szén-dioxid-kvóta botrányt bemutató széria a Direct One-on debütál.
-
Vágás határok nélkül: áttörés a nagyméretű fémszerkezetek precíz vágásában (x)
A Vass Acélcsarnok Kft. legújabb csőlézer vágógépe végre megoldást kínál a nagy átmérőjű csövek, zártszelvények és profilok vágására, vállalatok számára.
- Nem bírt magával a brit óriás és ukrán ellenfele a mérlegelésen– videó
- Észak-Korea valami új dolgot tesztelt
- Gond támadt a Boeing első, embert szállító űrhajójával
- Elfajult a vita: szándékosan gázoltak el két férfit Pécsen fényes nappal – videó
- Támadás ért egy olajszállító tartályhajót a Vörös-tengeren
- Ölt a tűz Dombóváron