Évente néhány ezer forintnál nem kerülhetnek majd többe azok a biztosítások, melyeket júliustól az elektromos rollerek tulajdonosainak is meg kell majd fizetniük.
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) "tudományos áttörésként" értékelte kedden a dexamethasone nevű gyógyszerről szóló brit bejelentést, miszerint az jelentősen csökkenti a súlyos állapotban lévő koronavírus-betegek halálozási kockázatát, több amerikai orvos azonban szkeptikus a bejelentéssel kapcsolatban.
Az olcsó és alacsony szteroidalapú dexamethasone már több mint hatvan éve létezik, világszerte széles körben hozzáférhető gyulladáscsökkentő. A klinikai próbák tanúsága szerint a lélegeztetésre szoruló koronavírus-betegek körében 35 százalékkal, az oxigénkezelésben részesülő, de lélegeztetőgépes kezelést nem igénylő páciensek esetében 20 százalékkal csökkenti a halálozás kockázatát - közölte kedden a nagy-britanniai klinikai tesztelést irányító Peter Horby professzor.
Ez a világ eddigi legnagyobb ilyen jellegű országos klinikai próbáján derült ki. A múlt hétfőn véget ért, három hónapig tartó tesztben 175 brit kórház és 11 500 beteg vett részt. A brit szakemberek azt ígérték, hogy hamarosan ismertetik a klinikai próba részleteit. Boris Johnson brit miniszterelnök erre reagálva kijelentette, hogy a gyógyszerrel elért eredmény "igazi ok az ünneplésre".
Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz, a WHO főigazgatója közleményben üdvözölte a jó hírt és mindazokat Nagy-Britanniában, akik hozzájárultak ehhez a "tudományos áttöréshez". Kathryn Hibbert, az amerikai Harvard Egyetem massachusettsi általános kórháza intenzív osztályának igazgatója azonban így nyilatkozott: "Megégettük már magunkat, és nemcsak a koronavírus világjárvány alatt, hanem előtte is azzal, hogy érdekes eredményekről számoltak be nekünk, de amikor részletesen megnézhettük az adatokat, az már nem volt olyan meggyőző." A részletekből jobban tudnak majd ítélni, kiderül, hogy mely betegen mekkora dózisban segített leginkább a gyógyszer. Reménykedő, de egyelőre ő nem változtat eddigi gyakorlatán - tette hozzá.
Thomas McGinn, New York legnagyobb egészségügyi ellátórendszerének, a Northwell Health-nek a főorvos-helyettese azt mondta a Reuters hírügynökségnek nyilatkozva: a szteroidok képesek lerontani az immunrendszert, ezért az orvosoknak óvatosan kell dönteniük alkalmazásukról minden egyes beteg esetében. Ő is várja a részleteket, más orvosok véleményét, és azt, hogy a kísérletet valamelyik komoly orvosi lapban publikálják.
A fél mezőnyt verte a Lidl filléres sajátmárkása: ezek a legbiztonságosabb biciklis sisakok 2024-ben
Meglepően jól teljesített a Lidl sajátmárkás kerékpáros sisakja egy nagy német teszten. Egy 50 ezres modell viszont elvérzett a próbákon.
Méltó ellenfele lehet a mogyoró-nachos-ropi sörkorcsolya triónak a kézműves sörfőzdék gyártási melléktermékéből készülő újfajta ropogtatnivaló.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
-
Sorozat készült az unió történetének legnagyobb csalásáról, amiről alig hallott valaki
A több milliárd eurós szén-dioxid-kvóta botrányt bemutató széria a Direct One-on debütál.
-
Vágás határok nélkül: áttörés a nagyméretű fémszerkezetek precíz vágásában (x)
A Vass Acélcsarnok Kft. legújabb csőlézer vágógépe végre megoldást kínál a nagy átmérőjű csövek, zártszelvények és profilok vágására, vállalatok számára.
- Kábítószervásárlásnak indult, rablás lett a vége - videó
- Megvan a világ legmagasabb pontjának első idei áldozata
- Távozik angol csapatától a magyar válogatott játékos
- Németh Erzsébet: egy beteg társadalom következménye a politikai merénylet
- Ismét fellángolhat a hírhedt országnévvita
- Gázkazánok betiltása az EU-ban: 15 tagállam sürgeti a folyamatot