Volt egy pillanat, mikor azon is el kellett gondolkodnia, miből vesz parizert magának és a lányának.
A horvát rendőrségnek egyre több esetben kell intézkednie a kijárási korlátozás megszegése miatt - mondta el Davor Bozinovic horvát belügyminiszter, a válságstáb vezetője pénteki sajtótájékoztatóján.
A rendőrség 45 vendéglátóhelyet zárt be azóta, hogy az országban megtiltották az éttermek és kávézók nyitva tartását. Az otthoni karantén szabályainak megszegéséért 1053 ember ellen indult eljárás. Azokat, akik nem tartják be az otthoni karantén szabályait, 8000 kuna (370 ezer forint) pénzbírsággal sújtják. Amennyiben ezt ismételten elkövetik, az összeg 30 ezer (1,4 millió forint), majd 120 ezer kunára (5,5 millió forint) emelkedik.
Ez alól kivételt képeznek azok a munkavállalók, akiknek munkahelyük miatt másik településre kell utazniuk, valamint a mezőgazdaságban dolgozók, akiknek lakhelyüktől távolabb esnek földjeik. A belügyminiszter közlése szerint naponta 100 ezer QR-kódos lakhelyelhagyási engedélyt adnak ki a hatóságok. Úgy vélte, ha ez ilyen tempóban folytatódik tovább, akkor nincs semmi értelme a korlátozásnak. Horvátországban az utolsó közlések szerint egy nap alatt 68-cal, összesen 1079-re nőtt a regisztrált fertőzöttek száma, és eddig nyolc halálos áldozata van a járványnak. Az első fertőzés megjelenése óta 92 beteget nyilvánítottak gyógyultnak. Jelenleg 39 beteg van súlyos állapotban, lélegeztetőgépen. Eddig 9250 koronavírus-tesztnek lett negatív eredménye.
Szlovéniában a pénteki hivatalos közlés szerint egy nap alatt 37 esettel, 934-re emelkedett a koronavírussal igazoltan fertőzöttek száma, és eddig 20-an haltak meg a járvány következtében, csak csütörtökön négyen. A diagnosztizált betegek közül 30-at ápolnak intenzív osztályon. Az utóbbi 24 órában több mint ezer tesztet végeztek az országban, eddig összesen 25 921 koronavírus-tesztnek lett negatív az eredménye.
Oroszország egészségügyi felszerelést, védőmaszkokat és lélegeztetőgépeket adományozott Szerbiának, emellett orosz orvosok is segítik a nyugat-balkáni országot az új típusú koronavírus-járvány megfékezésében. Az első segélyszállítmány, valamint nyolc járványügyi szakember pénteken már meg is érkezett Szerbiába. A védelmi minisztérium tájékoztatása szerint összesen tizenegy szállítmány várható Oroszországból, illetve 87 orvos és járványügyi szakember segíti majd a szerb egészségügyet a járvány elleni küzdelemben. Szerbia korábban Kínától és az Európai Uniótól is kapott segítséget a SARS-CoV-2 vírus elleni harchoz, valamint az ígéretek szerint a francia Sanofi is küld a koronavírusos betegek kezeléséhez használt hidroxi-klorokin-szulfát előállításához szükséges alapanyagot Belgrádnak. Szerbiában péntekig 1476 fertőzöttet regisztráltak, és 39-en haltak bele a Covid-19 betegségbe.
A fél mezőnyt verte a Lidl filléres sajátmárkása: ezek a legbiztonságosabb biciklis sisakok 2024-ben
Meglepően jól teljesített a Lidl sajátmárkás kerékpáros sisakja egy nagy német teszten. Egy 50 ezres modell viszont elvérzett a próbákon.
Méltó ellenfele lehet a mogyoró-nachos-ropi sörkorcsolya triónak a kézműves sörfőzdék gyártási melléktermékéből készülő újfajta ropogtatnivaló.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
-
Sorozat készült az unió történetének legnagyobb csalásáról, amiről alig hallott valaki
A több milliárd eurós szén-dioxid-kvóta botrányt bemutató széria a Direct One-on debütál.
-
Vágás határok nélkül: áttörés a nagyméretű fémszerkezetek precíz vágásában (x)
A Vass Acélcsarnok Kft. legújabb csőlézer vágógépe végre megoldást kínál a nagy átmérőjű csövek, zártszelvények és profilok vágására, vállalatok számára.
- Nem semmi bírságot szabott ki az OTP-re az MNB
- Nagyot nézhet, ha kifog egy ilyen új 100 forintos érmét - képek
- Kis-Benedek József: a nagy hiba után esélyük sem volt a Robert Ficót védő testőröknek
- Tragikus migránsüldözés Horvátországban
- A melegeket és a zsidókat becsmérlő plakátrongálót fogtak el a rendőrök
- A hosszú hétvégén is életet menthet, aki vért ad