A motorcsónak típusából arra lehet következtetni, hogy nagy sebességre volt képes a hobbihajó.
83 éves korában elhunyt Csukás István.
- írta búcsúzásában az Újszínház, hozzátéve: "kicsit mindannyian úgy érezzük, mintha árvábbak lennénk nélküle".
Mint írják, a "meséibe kapaszkodunk, hiszen Süsü, a sárkány, Mirr-Murr kandúr kalandjai, Pom Pom meséi és természetesen a Nagy Ho-ho-ho-horgász örökre velünk marad, az életünk, gyermekkorunk részeként". Generációk nőttek fel olyan legendás meséin, mint a Pom-pom meséi; a Süsü, sárkány; a Mirr-murr; a Nagy Ho-ho-ho-horgász, a Keménykalap és krumpliorr, a Nyár a szigeten és A legkisebb ugrifüles. Emellett hang- és tévéjátékok, filmek, színdarabok fűződnek a nevéhez és verseket is írt.
Csukás István 1936. április 2-án született Kisújszálláson, 1957-ben abbahagyta jogi tanulmányait és azóta írásaiból élt. 1968 és 1971 között a Magyar Televízió munkatársa volt, 1978-tól a Móra Ferenc Ifjúsági Könyvkiadó főszerkesztője, majd az Új Idő és a Kölyök Magazin szerkesztőbizottságának tagja volt. 1993-tól a Piros Pont főszerkesztőjeként dolgozott.
Alkotásait számos elismerésben részesítették. 1977-ben a hollywoodi X. televíziós fesztiválon elnyerte az Év Legjobb Gyermekfilmje díját. Munkássága elismeréseként többek között 1977-ben és 1987-ben József Attila-díjat, 1984-ben Andersen-díjat, 1987-ben az Év Könyve-, 1989-ben és 1995-ben Déry Tibor-jutalmat kapott. 1996-ban elnyerte a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesület életműdíját, 1999-ben Kossuth-díjjal tüntették ki "magas színvonalú költészetéért, közvetlen szavú, ember- és természetszeretetre nevelő műveiért és a kortárs gyermekirodalom megújításáért". 2010-ben Az év gyerekkönyve életműdíjjal jutalmazták. 2011-ben Budapest díszpolgára lett és Prima Primissima Díjat kapott.
Abban az évben jelent meg Mi az adu? című könyve, amelyben tárcái, portréi, egy egyfelvonásos színdarab és a kötet címadó művének hangjáték kapott helyet. 2014 januárjában a veszprémi Pannon Várszínház mutatta be új mesejátékát, az Óriás nyomában címmel. 2014-ben Csukás István nevét viselő díjat alapított gyermekdarabok elismerésére Őze Áron, a Pesti Magyar Színház igazgatója.
JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
2015-ben a Magyar Írószövetség örökös tagja lett, Összegyűjtött versek címmel jelent meg versválogatása. Ugyanabban az évben a fiatal nemzedékek színpadi mítoszainak megteremtéséért Szép Ernő-különdíjat, 2016-ban a Magyar Érdemrend középkeresztje (polgári tagozata) kitüntetést kapott. 2016-ban, 80. születésnapja alkalmából Kisújszálláson felavatták Pom Pom szobrát.
2016-ban Magyar Örökség Díjjal, 2017-ben a Nemzet Művésze címmel tüntették ki. 2019-ben A Süsü, a sárkány című meséje alapján készült bábfilmsorozat hőseiről alkalmi bélyegblokkot bocsátott ki a Magyar Posta, amely Weisenburger István grafikusművész tervei alapján, 60 ezer példányban készült.
Címlapkép: MTI/Mohai Balázs
Egy hazai gyógypedagógus-zeneterapeuta összerakott egy többszörösen díjazott zenei társasjátékot.
Méltó ellenfele lehet a mogyoró-nachos-ropi sörkorcsolya triónak a kézműves sörfőzdék gyártási melléktermékéből készülő újfajta ropogtatnivaló.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
-
Sorozat készült az unió történetének legnagyobb csalásáról, amiről alig hallott valaki
A több milliárd eurós szén-dioxid-kvóta botrányt bemutató széria a Direct One-on debütál.
- Kutatás: az amerikaiak többsége szívesen látna több elnökjelöltet is a viták során
- Hatalmasat drágult a kenyér, akárcsak a péksütemények
- Bácsi Péter: egy olimpiai érem és egy pontszerző hely az elvárás a birkózócsapattól
- Varga István: méltatlanul háttérbe szorult Magyarországon a spenót
- Újabb lökést kaphat az agrárszakképzés
- Plakátrongálás - egy férfi egymaga bánt el hetvenhéttel