Évente néhány ezer forintnál nem kerülhetnek majd többe azok a biztosítások, melyeket júliustól az elektromos rollerek tulajdonosainak is meg kell majd fizetniük.
L. L. Junior kisebbik gyermekének halála után magához vette a nagyobbik fiút, és nem is akarja már visszaadni az édesanyjának, őt hibáztatja ugyanis a tragédiáért. Pereskedni akar.
A Pénzcentrumon mi is beszámoltunk arról, hogy szombat este egy tragikus közúti balesetben elhunyt L. L. Junior kisebbik fia. Azóta kiderült többek között (bár az esetet még vizsgálják), hogy a gázoló autó sofőrje szabályosan közlekedett, esélye sem volt, az elé kilépő gyerekkel szemben.
A kisgyerek családjában azonban elharapództak az indulatok, a Bors ugyanis úgy tudja, hogy a gyászoló zenész kisebbik gyermekének halála után magához vette a nagyobbik fiút, és nem is akarja már visszaadni az édesanyjának, őt hibáztatja ugyanis a tragédiáért.
A lap azt írja, hogy L. L. Junior már a tragédia másnapján azt írta közösségi oldalán: háborog a lelke, jogi lépéseket fontolgat. Az énekes ügyvédjétől pedig úgy értesült a lap, hogy a zenész a dolgok jelenlegi állása szerint vissza sem adná anyukájának a kisfiút.
(Címlapkép: MTI/Mihádák Zoltán)
A fél mezőnyt verte a Lidl filléres sajátmárkása: ezek a legbiztonságosabb biciklis sisakok 2024-ben
Meglepően jól teljesített a Lidl sajátmárkás kerékpáros sisakja egy nagy német teszten. Egy 50 ezres modell viszont elvérzett a próbákon.
Méltó ellenfele lehet a mogyoró-nachos-ropi sörkorcsolya triónak a kézműves sörfőzdék gyártási melléktermékéből készülő újfajta ropogtatnivaló.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
-
Sorozat készült az unió történetének legnagyobb csalásáról, amiről alig hallott valaki
A több milliárd eurós szén-dioxid-kvóta botrányt bemutató széria a Direct One-on debütál.
-
Vágás határok nélkül: áttörés a nagyméretű fémszerkezetek precíz vágásában (x)
A Vass Acélcsarnok Kft. legújabb csőlézer vágógépe végre megoldást kínál a nagy átmérőjű csövek, zártszelvények és profilok vágására, vállalatok számára.
- Vizsgálat indult Robert Fico testőrei ellen
- Váratlanul elhunyt Szentgotthárd alpolgármestere
- Életfogytiglanit is kaphat a szlovák kormányfő támadója
- Karácsony Gergely: nem lesz dugódíj, élesednek a traffiboxok
- Caputová és Pellegrini egyetért, mi most a szlovák társadalom számára a legfontosabb
- Nem semmi bírságot szabott ki az OTP-re az MNB