Az Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézet (OPNI) megszűnése után több száz ember is kieshetett az ellátórendszerből a Magyar Nemzet által megkérdezett pszichiáterek szerint, míg a hivatalos adatok alapján a skizofréniában szenvedők közül csaknem százan maradtak ellátatlanul.
Három-négy évvel a Lipót megszűnése után a korábban ott dolgozó orvosok negyven százaléka már nem praktizál itthon. Nyugdíjba mentek, vagy külföldön vállaltak munkát.
Az intézet összesen 849 fekvőbeteg-ággyal működött. Ezek egy részét a nagyobb fővárosi kórházakba helyezték át, így kapott a Nyírő Gyula Kórház körülbelül hetvenet és a Merényi Gusztáv Kórház több mint százat. Nagy számban kapott ágyakat a Semmelweis Egyetem Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinikája is, és a három budapesti intézményen kívül a fővároshoz közeli kerepestarcsai kórházba is jutott legalább húsz hely. A neurológiai ágyak többségét azonban megszüntették, és hasonló sorsa jutott száz-kétszáz pszichiátriai fekvőhely is.
A lap úgy értesült, hogy a már korábban beharangozott új központ felállításának előkészítése az utolsó fázisba érkezett, így hamarosan megkezdheti működését.
Méltó ellenfele lehet a mogyoró-nachos-ropi sörkorcsolya triónak a kézműves sörfőzdék gyártási melléktermékéből készülő újfajta ropogtatnivaló.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
-
Sorozat készült az unió történetének legnagyobb csalásáról, amiről alig hallott valaki
A több milliárd eurós szén-dioxid-kvóta botrányt bemutató széria a Direct One-on debütál.
-
Vágás határok nélkül: áttörés a nagyméretű fémszerkezetek precíz vágásában (x)
A Vass Acélcsarnok Kft. legújabb csőlézer vágógépe végre megoldást kínál a nagy átmérőjű csövek, zártszelvények és profilok vágására, vállalatok számára.
- Továbbra is súlyos a tegnap meglőtt szlovák miniszterelnök állapota - a nap hírei
- Furiosának még jogosítványa sincs
- A belgákat sem kerüli el a fenyegetés hulláma
- Kis-Benedek József: százszázalékos biztonság minden intézkedés ellenére sincs
- Hihetetlen összegért adtak el egy Monet-t New Yorkban
- Durva családi csetepaté Tatabányán: összeszurkálta késsel az apját egy fiatal