Az ünnepi forgatagban is fordítsunk kellő figyelmet értékeink védelmére, hisz a bűnelkövetők ilyenkor gyakran találnak kedvező alkalmat bűnös szándékuk megvalósítására - tanácsolja a rendőrség.
Érdemes figyelnie a vásárlóknak arra, hogy a nagy sietségben nyitva felejtett vagy lehúzott ablakkal otthagyott autókból a tolvajok előszeretettel emelik el az értékeket. Nem árt, ha kétszer is megbizonyosodunk róla, hogy az autót bezárva hagyjuk e ott a parkolóban, amíg vásárolunk.
Tipikus vásárlói könnyelműség az is, ha a bevásárlókocsin ellenőrizetlenül logó kabát zsebébe, vagy nyitott táskába dobjuk a pénztárcát. Figyeljünk arra is, hogy ne hagyjuk őrizetlenül a megpakolt bevásárlókocsit vagy a teli szatyrokat a fizetés után, mert azokból könnyedén kilophat valamit egy arra ólálkodó tolvaj.
Néhány hónapja terjedt el egy érdekes trükk: Szegeden két fiatalember "véletlenül" nekitolta a vásárlásból hazaigyekvő, és épp telefonáló férfinek bevásárlókocsiját, és miközben sűrű bocsánatkérés közepette érdeklődtek, hogy nem sérült-e meg, észrevétlenül a nyitott kabátja belső zsebéből kiemelték az irattartóját. A sértett már csak otthon vette észre, hogy tárcája már nincs a zsebében.
Az is előfordul, hogy a gyanútlanul autója csomagtartójába pakoló autós figyelmét elterelik holmi mondvacsinált ürüggyel, miközben a csapatban dolgozó elkövetők egyik tagja lenyúlja a sofőr rendszerint első ülésre bedobott kézitáskáját.
A megelőzés, az abszolút odafigyelés lehet az egyik lehetséges ellenszer, vallják a rendőrség bűnmegelőzési szakemberei. Hiszen miközben újabb és újabb elkövetői csoportokat fülel le a rendőrség, újabb és újabb elkövetői csoportok tűnnek fel. A rendszerint gyerekkorúakból, fiatalokból, vagy fiatal felnőttekből álló tolvaj csapatok jól megszervezetten, hihetetlen szemfényvesztő módon végzik a dolgukat. Amíg az egyikőjük kórház, vasútállomás, vagy adott esetben másik bevásárló központ felől érdeklődik a gyanútlanul pakolászó autóstól, addig társa már nyitja is első ajtót és viszi az ott hagyott értékeket rejtő táskát.
Tippek a bizonságos vásárláshoz
A rendőrök azt javasolják, fokozattan figyeljünk értékeinkre, ha forgalmas helyen, tömegben tartózkodunk, utazunk. Pénztárcánkat, bankkártyánkat, mobiltelefonunkat tegyük biztonságos helyre ( pl.: kabát belső zsebe, kézitáska belső része). Ne tartsunk magunknál sok készpénzt, vagy ha mégis, egymástól elkülönítve tároljuk.
A bankkártyát és a PIN-kódot soha ne tartsuk egymás mellett.
Ajánlott válltáskánkat magunk előtt fogva közlekedni. Ne tartsunk okmányokat, értékeket hátizsák, hátitáska külső zsebeiben! A bevásárlóközpontokban a táskánkat, csomagunkat mindig tartsuk magunknál. Vásárláskor, az áru válogatásakor soha ne tegyük le táskánkat, pénztárcánkat a pultra vagy a bevásárlókocsiba!
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
Ha hosszabb időn keresztül gyanúsan viselkedő személyt látunk magunk mellett, ellenőrizzük értékeinek meglétét.
A zsebtolvaj általában nem egyedül dolgozik. A legtöbb esetben a bűnelkövetők "munkamegosztásban" tevékenykednek. Egyikük a figyelemelterelésért felel, míg társa a tolvaj tevékenységét fedezni (eltakarni) hivatott. Szintén újabb "munkakört" lát el a kívülállókat figyelő jelző, valamint a megszerzett zsákmány mielőbbi - a helyszínről történő - eltávolítását kivitelező értékmentő.
Az autó nem biztonságos tárolóeszköz
Ne hagyjunk táskát, csomagot, mobiltelefont, GPS-t ( a tartóját - konzolt - sem ) továbbá egyéb értékes műszaki cikket, valamint személyes iratokat, pénzt, bankkártyát és a gépjármű okmányait az utastérben, még a " kesztyűtartóban" sem. Még üres táskát, ruhaneműt se hagyjunk gépjárműben, hiszen az elkövetőkre jellemző, hogy a legkisebb értékek miatt is képesek betörni az ablakot, vagy feltörni a zárat.
Mindig zárjuk be az ajtókat, az ablakokat húzza fel, kapcsolja be a riasztót akkor is, ha csak pár percre szállunk ki! Kiszállás után ellenőrizzük a gépkocsi lezárt állapotát.
Méltó ellenfele lehet a mogyoró-nachos-ropi sörkorcsolya triónak a kézműves sörfőzdék gyártási melléktermékéből készülő újfajta ropogtatnivaló.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
-
Sorozat készült az unió történetének legnagyobb csalásáról, amiről alig hallott valaki
A több milliárd eurós szén-dioxid-kvóta botrányt bemutató széria a Direct One-on debütál.
-
Vágás határok nélkül: áttörés a nagyméretű fémszerkezetek precíz vágásában (x)
A Vass Acélcsarnok Kft. legújabb csőlézer vágógépe végre megoldást kínál a nagy átmérőjű csövek, zártszelvények és profilok vágására, vállalatok számára.
- Minden bejelentés számít a gyermekek online bántalmazása elleni harcban
- Átlagosan négy és fél polgármester közül választhatnak a budapestiek
- Japán filmek és sorozatok érkeznek házhoz ingyenesen
- Csoportgyőztesként negyeddöntős a női válogatott
- Eszméleténél van, de továbbra is súlyos a szlovák kormányfő állapota – a nap hírei
- Lengyelország „áthatolhatatlanná” teszi a határait, 2,5 milliárd dollárból