A Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ) ma közölte: a szektorhoz 114,1 milliárd forint díjbevétel folyt be az első negyedévben az életbiztosítási üzletágból, ami több mint 3 százalékkal marad el az egy évvel korábbitól. "Ideje megkondítanunk a vészharangot" - mondta Molnos Dániel, a MABISZ főtitkára.
Az életbiztosítási piac zsugorodása a szerződések darabszámán is nyomot hagyott: a 2011. március végi 1,96 millió szerződés több mint 111 ezer darabbal volt kevesebb, mint az egy évvel korábban nyilvántartott 2,08 millió. Ez a MABISZ szerint arra utal, hogy a lejáró, illetve megszűnő kontraktusokat nem tudták pótolni az új kötések. S bár a tavaly év végihez képest a szerződések darabszámát illetően némi elmozdulás mutatkozik, a tendencia továbbra is igen kedvezőtlen.
"Mielőbbi változásra lenne szükség e tekintetben, elengedhetetlen, hogy a lakosság ráébredjen a hosszú távú öngondoskodás szükségességére" - jelentette ki Molnos Dániel, a Magyar Biztosítók Szövetségének főtitkára a legfrissebb adatokat elemezve. A 2011 első negyedévi díjbevételeken belül 67,3 milliárd forintot fizettek be az ügyfelek a folyamatos díjas szerződésekre, míg az egyszeri díjasokra, illetve eseti díjként 46,8 milliárd forintnyi befizetés érkezett a biztosítókhoz. Az arány lényegében megegyezik az egy évvel korábbival, azaz az életbiztosítási piac közel 4 milliárd forintos csökkenése az egyszeri díjas piac csökkenésének tudható be.
"Ideje megkondítanunk a vészharangot" - véli Molnos Dániel -, svájci kollégáink, a Swiss Re szakértői "Óriási alulbiztosítottság Európa életbiztosítási piacain" címmel tették közzé 11 ezer ember megkérdezése alapján készült felmérésüket. S bár a 12 országból, ahol a kutatás készült, mindössze Lengyelország tartozik a 'fejletlenebb' biztosítási piaccal rendelkező kelet-közép-európai régióba, az eredmények ennek ellenére lehangolóak.
A MABISZ főtitkára által idézett felmérést a kontinens egyik legnagyobb viszontbiztosítója készítette, s az összefoglaló szerint az öregedő Európában egyre nagyobb az igény az élet- és betegségbiztosítások iránt. A felmérésben részvevő országokban - Dániában, Németországban, Franciaországban, Olaszországban, Hollandiában, Norvégiában, Ausztriában, Svédországban, Svájcban, illetve Lengyelországban - a megkérdezettek mindössze 11 százaléka vélte úgy, hogy megfelelő anyagi biztonsággal rendelkezik a családja arra az esetre, ha mint családfenntartó, esetleg munkanélkülivé válna, súlyos betegségben betegedne meg, illetve hirtelen meghalna. A megkérdezettek mindössze 26 százaléka vélte úgy, hogy a családfenntartó elhalálozása esetén az állam képes lenne a korábbi időszakhoz hasonló ellátást biztosítani a hátramaradottaknak.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el, havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%, a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
"Az életbiztosítás nem luxus, hanem alapvető szükséglet" - szögezik le a Swiss Re kutatói. "Az életbiztosítás, összehasonlítva más pénzügyi megoldásokkal, megtakarításokkal vagy az államtól várható lehetőségekkel a legköltséghatékonyabb megoldás arra, hogy váratlan helyzetekben is megfelelő pénzügyi biztonságban érezhessük magunkat" - áll a kutatás összefoglalójában.
Méltó ellenfele lehet a mogyoró-nachos-ropi sörkorcsolya triónak a kézműves sörfőzdék gyártási melléktermékéből készülő újfajta ropogtatnivaló.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
-
Sorozat készült az unió történetének legnagyobb csalásáról, amiről alig hallott valaki
A több milliárd eurós szén-dioxid-kvóta botrányt bemutató széria a Direct One-on debütál.
-
Vágás határok nélkül: áttörés a nagyméretű fémszerkezetek precíz vágásában (x)
A Vass Acélcsarnok Kft. legújabb csőlézer vágógépe végre megoldást kínál a nagy átmérőjű csövek, zártszelvények és profilok vágására, vállalatok számára.
- Drámai fotók a letarolt kishajóról, újabb részletek az eltűnt magyar fiatalokról
- Vége az extrém drágulásnak, erős nyári balatoni szezon jöhet
- Segélyeken spórolnának a németek, ez fájna az ukránoknak
- Kemenesi Gábor: a pandémia után most a hosszú Covidra kell sürgősen gyógymódot találni
- Lehetett-e társa Robert Fico merénylőjének, nem zárható ki
- Ez most fáj a Szegednek