December 31-ig kell eldönteniük az idősebb magán-nyugdíjpénztári tagoknak, maradnak-e a kétpilléres rendszerben, vagy visszalépnek a tisztán társadalombiztosítási szisztémába. Eddig azonban a vártnál kevesebben éltek ezzel a lehetőséggel -írja a Népszabadság.
A vártnál jóval kevesebben, a 122 ezer érintettből mindössze 20 ezren kérvényezték pénztáruknál a visszalépést az állami nyugdíjrendszerbe.
A korábbi becslések 80 százalékos visszalépési arányról is szóltak. Ezt a számot már biztosan nem érik majd el, így lesz, annak ellenére, hogy a pénztáraknál arra számítanak: az év végén felgyorsul a folyamat.
Az idősebb magánnyugdíjpénztári tagoknak december 31-ig kell eldönteniük, maradnak-e a kétpilléres rendszerben, vagy visszalépnek a tisztán társadalombiztosítási szisztémába. A 2008-as tőzsdei és kötvénypiaci összeomlást követően egy nyári országgyűlési határozat adott esélyt a jelenleg 53 éves vagy annál idősebb magánpénztári tagoknak, hogy ez év végéig visszalépjenek a tisztán társadalombiztosítási nyugdíjrendszerbe, valamint azoknak is, akik pénztártagként mentek vagy mennek 2009. december 31-ig nyugdíjba, tehát ellátásukat a kétpilléres szisztéma szabályai szerint állapították meg.
A visszalépés feltétele az: aki így dönt, az erre vonatkozó kérelmét december 31-ig írásban adja be annak a pénztárnak, amelynek tagja.
Méltó ellenfele lehet a mogyoró-nachos-ropi sörkorcsolya triónak a kézműves sörfőzdék gyártási melléktermékéből készülő újfajta ropogtatnivaló.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
-
Sorozat készült az unió történetének legnagyobb csalásáról, amiről alig hallott valaki
A több milliárd eurós szén-dioxid-kvóta botrányt bemutató széria a Direct One-on debütál.
-
Vágás határok nélkül: áttörés a nagyméretű fémszerkezetek precíz vágásában (x)
A Vass Acélcsarnok Kft. legújabb csőlézer vágógépe végre megoldást kínál a nagy átmérőjű csövek, zártszelvények és profilok vágására, vállalatok számára.
- Minden bejelentés számít a gyermekek online bántalmazása elleni harcban
- Átlagosan négy és fél polgármester közül választhatnak a budapestiek
- Japán filmek és sorozatok érkeznek házhoz ingyenesen
- Csoportgyőztesként negyeddöntős a női válogatott
- Eszméleténél van, de továbbra is súlyos a szlovák kormányfő állapota – a nap hírei
- Lengyelország „áthatolhatatlanná” teszi a határait, 2,5 milliárd dollárból