Májusban tovább romlott az Egészségbiztosítási alap (e-alap) helyzete - derül ki az OEP által közzétett adatokból.
Az időarányos előirányzattól való eltérés majdnem tízmilliárd forinttal gyarapodva már meghaladja a 38 milliárd forintot. Ebből a legnagyobb tételt a járulékbevételek - egyértelműen a válság hatását tükröző - elmaradása jelenti.
Májusban a tervezettnél 7,8 milliárd forinttal kevesebb járulék folyt be, az idén így ezen a soron már 31 milliárd feletti a hiány. Az ehónál azonban az áprilisig még meglévő hátralék szerény, 78 millió forintos pluszba fordult. A gyógyszergyártói befizetéseknél ugyanakkor a 14,8 milliárdos időarányos többlet májusra 11,8 milliárdra apadt.
A kassza a tervekhez képest a kiadási tételeknél sem igazán tudott megtakarítani. Érdemben - májusban - a gyógyító-megelőző ellátásokra költöttek kevesebbet (369 millióval) az időarányosan előirányzottnál. A működési kiadásoknál is spóroltak, gyógyszertámogatásra, gyógyászati segédeszközre viszont erőn felül költöttek.
A kumulált adatok szerint az első öt hónapban 11,1 milliárd forinttal többet adott ki az e-alap a tervezettnél a négyhavi 9,5 milliárd után. Az adatokból jól látszik, hogy a kasszának esélye sincs, hogy az idei brutális bevételcsökkenést bármilyen módon képes legyen kompenzálni.
Méltó ellenfele lehet a mogyoró-nachos-ropi sörkorcsolya triónak a kézműves sörfőzdék gyártási melléktermékéből készülő újfajta ropogtatnivaló.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
-
Sorozat készült az unió történetének legnagyobb csalásáról, amiről alig hallott valaki
A több milliárd eurós szén-dioxid-kvóta botrányt bemutató széria a Direct One-on debütál.
-
Vágás határok nélkül: áttörés a nagyméretű fémszerkezetek precíz vágásában (x)
A Vass Acélcsarnok Kft. legújabb csőlézer vágógépe végre megoldást kínál a nagy átmérőjű csövek, zártszelvények és profilok vágására, vállalatok számára.
- Nem hosszabbít Dárdai Pállal a Hertha, de…
- Becenevek, hiányos adatok miatt úszott el rengeteg roma ajánlás
- Az önkormányzatnak és a lakosságnak is gondja van a délegyházi bányanyitással
- Egy lépésre a címvédéstől a Ferencváros
- Közel tízezer embert kellett kimenekíteni Harkiv körzetéből
- Vizsgálati fogságba helyezték Robert Fico támadóját