Az Országgyűlés hétfőn este elfogadta a kötelező gépjármű-felelősségbiztosításról (kgfb) szóló új törvényt. A Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége (FBAMSZ) az ügyfelek érdekében már közel négy éve szorgalmazta azokat a fő változásokat, amelyek a törvény végleges változatában is helyet kaptak: a szerződések évfordulójának liberalizációját, illetve a központi kártörténeti nyilvántartás létrehozását. A biztosítási ügyfelek érdekeit képviselő szövetség a törvény végrehajtásához szükséges rendeletek megalkotásának folyamatában szintén aktívan részt kíván venni.
A jelenlegi bonus-malus nyilvántartás a tapasztalatok szerint korántsem hatékony, ami rengeteg ügyfél számára teszi szükségessé, hogy - alkuszi segítséggel vagy anélkül - maga járjon utána kártörténeti igazolásának, akár hónapokon keresztül. Az új nyilvántartás mindezt kiküszöböli majd. A szerződéskötések évközi, fokozatosan egyre egyenletesebb eloszlása pedig többek között attól fogja megóvni az ügyfeleket, hogy a biztosítók megnövekedett adminisztrációs terhei miatt megfelelő igazolás nélkül kerüljön nehéz helyzetbe egy hatósági ellenőrzés során. Ugyanakkor fontos, hogy az új törvényi rendelkezések az idei kgfb-kampányban még nem érvényesülnek: fokozatos bevezetésükre a jövő év elejétől kerül sor.
A kötelezőbiztosítási kampány évről évre egyre több autóst érint: legutóbb már közel hétszázezren váltottak biztosítót a rendelkezésre álló egy hónap során. Aki azonban jövőre vásárol autót, évközben megkötött biztosítása már nem csak az év végéig, hanem teljes egyéves időtartamra lesz érvényes. Lényeges eleme a törvénynek, hogy a biztosítók tarifáikat továbbra is csak évente csak egyszer változtathatják, az évfordulós váltás lehetőségéről pedig a legalább 50 nappal korábban értesíteniük kell az ügyfelet. Ez biztosítja, hogy továbbra is fennmarad a kedvező díjakat eredményező valós verseny, illetve a rendszer átláthatósága is.
"Amikor 2005-ben zászlónkra tűztük az egységes év végi évforduló eltörlését, nem sokan fogadtak volna a sikerünkre. - emlékszik vissza Papp Lajos, a FBAMSZ elnöke. - Nyilvánvaló, hogy ehhez elengedhetetlen volt az is, hogy a kezdetben megosztott biztosítói szakma legnagyobb része fokozatosan a módosítás mögé álljon. Az ügyfeleket képviselő alkuszok legfontosabb szerepe a folyamatban a kérdés folyamatos napirenden tartása volt."
A szövetség a kgfb-szabályozás területén a jövőben is jelentős szerepet kíván betölteni. Egyrészt aktívan részt kíván venni azoknak a rendeleteknek a megalkotásában, amelyek többek között a törvény olyan sarkalatos elemeit szabályozzák, mint a kártörténeti igazolások kiadása, a fizetésképtelenné váló biztosítók helyetti térítések szabályozása, vagy a befizetés fedezetét igazoló eszközök meghatározása. Másrészt folyamatosan fel kívánja hívni az ügyfelek figyelmét a törvény életbelépése nyomán bekövetkező változásokra, lehetőségekre, tennivalókra, esetleges problémákra is.
JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Papp Lajos értékelése szerint: "A FBAMSZ a törvény megalkotására jelentős előrelépésként tekint, ugyanakkor dolgozik a károsultak védelmének további megerősítése érdekében, amelynek egyik eszköze lehet például az aktív kárrendezés általánossá tétele, illetve a kgfb-t nyújtó biztosítók szolgáltatásminőségének szabályozása."
Méltó ellenfele lehet a mogyoró-nachos-ropi sörkorcsolya triónak a kézműves sörfőzdék gyártási melléktermékéből készülő újfajta ropogtatnivaló.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
-
Sorozat készült az unió történetének legnagyobb csalásáról, amiről alig hallott valaki
A több milliárd eurós szén-dioxid-kvóta botrányt bemutató széria a Direct One-on debütál.
-
Vágás határok nélkül: áttörés a nagyméretű fémszerkezetek precíz vágásában (x)
A Vass Acélcsarnok Kft. legújabb csőlézer vágógépe végre megoldást kínál a nagy átmérőjű csövek, zártszelvények és profilok vágására, vállalatok számára.
- Véleményt mondtak a magyar fiatalok: az influenszer inkább reklámozzon, ne politizáljon
- Verstappen beállította Prost rekordját
- Vétó! – Nem a levegőbe beszélt a grúz államfő
- Temérdek pénzt hagytak Magyarországon a filmes produkciók
- Nem hosszabbít Dárdai Pállal a Hertha, de…
- Becenevek, hiányos adatok miatt úszott el rengeteg roma ajánlás