2008-ban 25 milliárd forintos maradványt vont el az egészségügytől a kormány, 2009-ben a GYED és annak nyugdíjjárulékára kifizetendő 67 milliárd forinton túl újabb 30 milliárd forintot vesznek el a gyógyítástól -áll a HelthCapital elemzésében.
A kormányzati válságkezelés vesztese az egészségügy lett. Az egészségügyi közkiadások 2006-2007-ben a konvergencia programnak megfelelően már jelentősen csökkentek. A betegek és az egészségügyi szereplők komoly áldozatot hoztak azért, hogy az egészségbiztosítási kassza egyensúlyba kerüljön. A kormányzati ígéretek akkor arról szóltak, hogy a továbbiakban a stabilizálódott egészségügyi kassza minden bevételét az egészségügy kapja. Ehhez képest már 2008-ban 25 milliárd forintos maradványt vont el az egészségügytől a kormány, 2009-ben a GYED és annak nyugdíjjárulékára kifizetendő 67 milliárd forinton túl újabb 30 milliárd forintot vesznek el a gyógyítástól.
A HealthCapital álláspontja szerint az újabb elvonás szakmailag vállalhatatlan. Összehasonlításképpen még a Reformszövetség szigorú, de gazdaságpolitikailag indokolt programjában is "csupán" 10 milliárd forintos egészségügyi kiadáscsökkentés szerepel a következő öt évre vonatkozóan. A Reformszövetség programjának alkotói is abból indultak ki, hogy az egészségügyi kiadások érdemben tovább már nem csökkenthetők. Nem fogadható el, hogy a menetrendszerű költségvetési hiánycsökkentést újra és újra az az egészségügy fedezze, amelyben az elmúlt években a nagy elosztó rendszerek közül egyedül történt változás, miközben a többi terület gyakorlatilag érintetlen maradt.
Megszorítás az ellátórendszerben
A most bejelentett csomag szerint az összevont szakellátási előirányzat 524 milliárd forintjából 15 milliárdot veszítenek el a kórházak és a járóbeteg ellátók, azaz a tavalyi évben ténylegesen kifizetetthez képest 18 milliárddal kevesebb jut erre a területre. A finanszírozási változások - a TVK részleges megszüntetése, az úgynevezett lebegőpontok részleges bevezetése - ezt a csökkenést nem ellentételezik, mert a kisebb tortából garantáltan kevesebb kapnak a szolgáltatók. A válság hatása valószínűsíthetően a betegszám növekedését hozza, amely a jelenleg is meglévő teljesítménykényszer mellett a keresletet is fokozza. Ez azt jelenti, hogy hiába lépheti túl egy intézmény a meghatározott teljesítménykorlátot, mivel a bevétel maximalizálás miatt valamennyi intézmény erre kényszerül, végeredményben a kvótán felüli ellátásokért nem fog a mainál több pénzhez jutni.
Egy konkrét példa a részleges lebegőfinanszírozási-rendszer működésére:
Egy csípőprotézis műtétért 930 ezer forintot fizet az egészségbiztosító a tervek szerint megnövelt forintértékkel számolva. Ezt az összeget a 70 százalékon meghúzott TVK korláton belül teljes egészében megkapja az intézmény. Mihelyst ezt a 70 százalékos korlátot a kórház túllépi, akkor onnantól kezdve az összes többi kórházzal együtt osztozik az adott hónapra jutó még rendelkezésre álló pénzügyi kereten. Ebben a 70 százalék fölötti sávban csak akkor kaphatná meg a kórház a csípőprotézis műtét teljes értékét, azaz a 930 ezer forintot, ha idén valami miatt lényegesen kevesebb ellátás történne, mint tavaly. Ez azonban elképzelhetetlen. Emlékeztetőül, a tavalyi évben a kórházak több mint 141 ezer súlyszámmal lépték túl az összesített TVK-keretet. Reálisan számolva, a 70 százalékos korlát szükségszerű túllépése után a kórházak egy-egy csípőprotézis műtétért nagyjából 650 ezer forintot kapnak.
A lebegőfinanszírozási-rendszer azoknak a súlyponti kórházaknak kedvez, amelyeknek a betegvonzó képessége nagy, de a példa is mutatja, hogy az egészségügyi közkiadások szűkülése esetén ez számukra mindössze annyit jelent, hogy magasabb kiadások mellett (hiszen több beteget látnak el), esetleg nem csökken a bevételük. A kisebb kórházaknak ez a finanszírozás módszer általában hátrányos, ezen kórházak vezetői az intézményi stratégia átgondolására kényszerülnek.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el, havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%, a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Külön problémát jelent, hogy tervezett finanszírozási változások nem kompatibilisek a már működő várólista-rendszerrel, ezért annak átalakítása szükséges.
Megszorítás a gyógyszertámogatásokban
A 30 milliárd forintos megszorító csomag másik fele a gyógyszerkiadásokat érinti. 2007. januárjában - amikor a támogatási kulcsok utoljára csökkentek - közel 40 milliárd forintos megtakarítását jelentős támogatáscsökkenéssel ért el a tárca, ami rövidtávon a betegek által fizetett térítési díjak 50 százalékos emelkedését hozta. Ezt a térítésnövekedést másfél év alatt fokozatosan kiegyenlítette a gyártói árcsökkentés és a generikus program. Nagy arányú árcsökkenésre azonban már nincs reális esély, 300 forint körül ingadozó euró mellett a gyógyszergyártóknak nem maradt tartaléka további engedményekre. Ebből az következik, hogy a most tervezett 15 milliárd forintos megtakarítás biztosan jobban növeli a betegek terheit annál a 2-2.5 százaléknál, mint amit a minisztérium prognosztizál. A HealthCapital álláspontja szerint a betegteher növekedése a 8-10 százalékot is elérheti. A támogatáscsökkentés másik valószínű eszköze a fixesítési eljárások kiterjesztése az úgynevezett kiemelt támogatási körre (régi nevén eü. 100-as kategória), amely egyes termékek esetén a jelenleg még egységes, beteg által fizetett 300 forintos térítési díj jelenetős emelését jelenti.
Méltó ellenfele lehet a mogyoró-nachos-ropi sörkorcsolya triónak a kézműves sörfőzdék gyártási melléktermékéből készülő újfajta ropogtatnivaló.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
-
Sorozat készült az unió történetének legnagyobb csalásáról, amiről alig hallott valaki
A több milliárd eurós szén-dioxid-kvóta botrányt bemutató széria a Direct One-on debütál.
-
Vágás határok nélkül: áttörés a nagyméretű fémszerkezetek precíz vágásában (x)
A Vass Acélcsarnok Kft. legújabb csőlézer vágógépe végre megoldást kínál a nagy átmérőjű csövek, zártszelvények és profilok vágására, vállalatok számára.
- Szuperhatalmak versengenek egymással azért, ami egyre keresettebb az egész világon
- Volt, hogy 116 ezer szavazat is elég volt egy EP-mandátumhoz
- Csíksomlyói szónok: fiatalok, legyetek nagyon észnél!
- Két kihagyott büntető is belefért, ezüstérmes a Paks
- Ha jól tippelt, 2,355 milliárddal lett gazdagabb
- Történelmet írt a Leverkusen a Bundesligában