Még nincsenek pontos számadatok arról, hogy a meggyengült forint és az amúgy is megrendült gazdaság milyen hatással van a magyarok lehetőségeire, már ami a külföldi turizmust illeti. Az viszont biztos, hogy biztosítás nélkül nem lesz érdemes nekiindulni.
Nincs igazán megbízható statisztika az utasbiztosításokról, inkább csak becslések, szakemberek szerint azonban a külföldre indulóknak mindössze 30-50 százaléka vesz igénybe valamilyen biztosítást. Pedig egy külföldön elszenvedett baleset súlyos százezrekkel is megkönnyítheti az ember pénztárcáját.
Talán kevesen vannak vele tisztában, de uniós állampolgárként a jogunk van rá, hogy az EU-ban a kötelező egészségbiztosításunk terhére vegyék igénybe a szükséges egészségügyi szolgáltatásokat. Ehhez azonban ki kell váltani az Európai Egészségbiztosítási Kártyát (EU-Kártya). Az Európai Egészségbiztosítási Kártya (korábban E-111) feljogosít ugyan a sürgősségi betegellátásra, de szolgáltatásai jóval szűkebb körűek, mint az utasbiztosítások. Egyrészt a kártyát csak azok az intézmények fogadják el, amelyeknek szerződésük van a helyi társadalombiztosítással, vagyis zömmel az állami kórházak. Másrészt az ellátásokat az adott ország szabályai szerint kapják meg a turisták, vagyis ugyanolyan módon, mint a helybeliek. Vagyis ha az adott tagállam biztosítottainak az ellátásért önrészt kell fizetniük, akkor ezt a terhet a magyar jogosultak is kötelesek saját maguk viselni.
A sportbalesetek még egy nagyságrenddel többe kerülhetnek, hiszen a mentés költségeit minden országban a károsult köteles állni, egy helikopteres mentés pedig nagyjából egymillió forintba kerül. Aki ezen felül másokban is kárt okoz, további súlyos százezreket fizethet - természetesen helyi valutában. Ami azt jelenti, hogy az uniós tagországokban 20, Svájcban bő 30 százalékkal kell többet fizetni a kórházakban és rendelőintézetekben forintra átszámolva, mint egy évvel korábban.
Karsai Márta, az OTP nemzetközi biztosítási főosztályvezető szerint pozitív hatása is lehet az utasbiztosításokra a forint mélyrepülésének, hiszen így talán jobban tudatosul az utazókban, hogy érdemes biztosítást kötni. A díjak egyelőre nem emelték a biztosítók, legalábbis nem olyan mértékben, mint amilyet a külföldi költségek indokolnának.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el, havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%, a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Nem nyújtanak teljes fedezetet a bankkártyákba épített alapszintű biztosítások sem, tekintettel arra, hogy a károkra kifizetett összegek forintban növekednek. Amennyiben ezt az érdekeltek is felismerik, a tudatos utazók többé nem utaznak el utasbiztosítás nélkül.
Méltó ellenfele lehet a mogyoró-nachos-ropi sörkorcsolya triónak a kézműves sörfőzdék gyártási melléktermékéből készülő újfajta ropogtatnivaló.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
-
Sorozat készült az unió történetének legnagyobb csalásáról, amiről alig hallott valaki
A több milliárd eurós szén-dioxid-kvóta botrányt bemutató széria a Direct One-on debütál.
-
Vágás határok nélkül: áttörés a nagyméretű fémszerkezetek precíz vágásában (x)
A Vass Acélcsarnok Kft. legújabb csőlézer vágógépe végre megoldást kínál a nagy átmérőjű csövek, zártszelvények és profilok vágására, vállalatok számára.
- Politikai korlátokat szabnak az MI-nek
- Egy szlovák ellenzéki pártvezér is halálos fenyegetést kapott
- Halálos baleset, teljes zárlat a 4-es úton
- Kocsis Máté a Fico-merényletről, a választás tétjéről és a kommentek gyilkos erejéről
- Húsz fok különbség egy időben az ország két pontján - térkép
- Vége a találgatásoknak: Thomas Tuchel elárulta, marad-e a Bayernnél