A jelenlegi adatok alapján az egyéni szerződésszám már meghaladta a 30 ezer darabot. A társaság népszerű a biztosítást kötők között, az ügyfelek örömmel és bizalommal fogadták az új magyar biztosítót.
"A biztosító 30-50 ezer egyéni személygépkocsi kötelezőbiztosítás megkötését célozta meg az idei kampányban. A jelenlegi állás szerint a tervek beigazolódni látszanak és legalább 50 ezer egyéni ügyfél fogja szolgáltatásainkat választani." - nyilatkozta Nagy Imre, a Wabard Biztosító Zrt. vezérigazgatója.
A vezető szerint a népszerűség egyik oka, hogy a társaság alacsony díjakat tudott biztosítani a közszférában dolgozók, a gyerekes családok és a pályakezdők számára. A közszférában dolgozók minden nap azonos útvonalon közelítik meg munkahelyüket, így náluk kisebb a balesetek kockázata.
A pályakezdőknek kalkulált alacsony tarifák magyarázata, hogy ez a célcsoport első autójának tulajdonosaként tapasztalataik szerint jobban vigyáz gépjárművére. A gyerekekkel rendelkező családok pedig kockázati szempontból a kevésbé veszélyeztetettek közé sorolhatók.
Összességében elmondható, hogy jól sikerült a díjak meghatározása, mert abból a szegmensből kerül ki az ügyfelek nagy része, amelyet a biztosító megcélzott jó kockázatuk alapján. Szintén sikeres a biztosító a flották tekintetében is, ahol már több ezer megkeresést kapott közvetlenül cégektől és alkuszpartnerein keresztül.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
A leggyakrabban feltett kérdés az érdeklődő ügyfelek részéről arra vonatkozik, hogy meddig és hogyan lehet a jelenlegi kötelező biztosítást felmondani. Erre 2008. december 1-én éjfélig van lehetőség, az írásbeli felmondásnak ugyanis eddig az időpontig kell beérkezni a jelenlegi biztosítóhoz.
A jelenlegi kampányban a kötelező gépjármű-felelősségbiztosításra koncentrál a társaság, később azonban a casco és vagyonbiztosítási termékek is szerepelnek majd portfóliójukban. A Wabard Biztosító Zrt. stabil alapokra helyezte pénzügyi működését, hiszen a 920 millió forintos alaptőke mellett 820 millió forintnyi szavatoló tőkével rendelkezik. A meglévő szakmai tapasztalat és a szakértő vezetői gárda a garancia arra, hogy a társaság egy hosszútávon gondolkodó, látható piaci szereplővé váljon.
Méltó ellenfele lehet a mogyoró-nachos-ropi sörkorcsolya triónak a kézműves sörfőzdék gyártási melléktermékéből készülő újfajta ropogtatnivaló.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
-
Sorozat készült az unió történetének legnagyobb csalásáról, amiről alig hallott valaki
A több milliárd eurós szén-dioxid-kvóta botrányt bemutató széria a Direct One-on debütál.
-
Vágás határok nélkül: áttörés a nagyméretű fémszerkezetek precíz vágásában (x)
A Vass Acélcsarnok Kft. legújabb csőlézer vágógépe végre megoldást kínál a nagy átmérőjű csövek, zártszelvények és profilok vágására, vállalatok számára.
- Vizsgálat indult Robert Fico testőrei ellen
- Váratlanul elhunyt Szentgotthárd alpolgármestere
- Életfogytiglanit is kaphat a szlovák kormányfő támadója
- Karácsony Gergely: nem lesz dugódíj, élesednek a traffiboxok
- Caputová és Pellegrini egyetért, mi most a szlovák társadalom számára a legfontosabb
- Nem semmi bírságot szabott ki az OTP-re az MNB