Kirívó mennyiségű eset történt a XIII. kerületben. De a Gellérthegynél és a Keleti Pályaudvar környékén is dolgoztak a bűnözők.
Drága hibák, felpiszkált konkurensek - Indulhat a versenyfutás! A biztosítók többsége már lázban ég, házon belül teljes gőzzel készülnek a küszöbön álló kötelező-kampányra, legtöbbjük azonban továbbra is végzetes hibákat vét, így az elköltött milliók egy része ablakon kidobott pénz lesz. Az "Online marketing stratégiák a KGFB piacon" című szemináriumon megtudtuk, mire érdemes mindenképp odafigyelni, mielőtt útjukra engedjük a milliókat.
Nem kívánunk amellett érvelni, hogy az internet egy sikeres kötelező-kampányból gyakorlatilag kihagyhatatlan komponens, hiszen ezzel az állítással legtöbb Olvasónk minden bizonnyal egyetért. Ami ennél sokkal érdekesebb, az a konkrét online hirdetési megjelenések fajtánkénti megoszlása, azok hatékonysága és egy-két apró trükk, amivel a konkurensek elé lehet kerülni, vagy legalábbis el lehet kerülni a lemaradást.
Magyarországon a legnagyobb online hirdetők elsősorban márkaismertség növelésre, márkaerősítésre használják a netet, ennek megfelelően a hirdetési megoldások közül túlnyomó többségben vannak a display típusú hirdetések, a bannerek.
Fontos látni, hogy a különböző megoldások különféle célok elérését szolgálhatják, a kötelező-kampányos tülekedés alatt pedig minden bizonnyal a legtöbb hirdető elsődleges célja a konverziók, azaz a kötések számának maximalizálása. Amint az alábbi táblázatból látható, erre nem éppen a banneres megoldás a legmegfelelőbb.
A táblából kiolvasható következtetésekkel sok hirdető már tisztában van, éppen ezért számítani lehet arra, hogy a biztosítótársaságok és alkuszok a keresőhirdetésekben is összemérik erejüket amellett, hogy email-ekkel bombázzák majd a közönséget.
Damjanovich Nebojsa, online marketing szakértő a szemináriumon kiemelte, hogy a hirdetők ugyan elmozdultak a költséghatékonyabb megoldások felé, a tavalyi tapasztalatok szerint azonban számos hirdető szponzorált linkje simán a cég nyitóoldalára vezetett, ahol a kötelező biztosítást, mint terméket, igencsak nehéz volt megtalálni. Ez óriási hiba, hiszen ha belegondolunk, a hirdető fizet a klikkért, de gyakorlatilag alig adja meg magának az esélyt arra, hogy látogatói biztosítást kössenek.
A szponzorált linkes hirdetések esetén mindig ajánlott a linkre kattintókat a hirdetés tartalmához szervesen kapcsolódó "landing oldalra" irányítani, hiszen ekkor a klikkelés után azt kapják, amire számítottak, nagyobb eséllyel lehet őket valamilyen akcióra (jelen esetben biztosításkötésre, kalkulációra) rávenni. A nyitólap a legtöbb alkuszcég esetében ma erre nem alkalmas.
Jó landing oldalt csinálni persze korántsem olyan egyszerű, több száz oldalas könyvek szólnak erről is, az azonban bizonyított tény, hogy ezen oldal megléte nélkül jóval rosszabb a kampány konverziós értéke. A gyakorlatban tanácsos több landing oldal változatot is készíteni és megnézni, hogy melyik teljesít legjobban, majd azt tovább finomítani. Mivel a 2008-as kgfb-kampányban nagyságrendileg 30-50 kattintás alapon hirdető szereplő lesz, minden apróságnak kiemelkedő szerepe lehet.
JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Érdemes lehet tudni, hogy ha egy márkanév be van jegyezve védjegyként, akkor az adott országban le lehet tiltani a Google-nél a konkurensek adott kulcsszóra történő hirdetéseit. (Ez azért hasznos információ, mert a hirdetők gyakran egymás nevére is hirdetnek, a több kötés reményében.) Letiltás esetén számolni kell persze azzal, hogy az anyacég hozzájárulása nélkül senki nem fogja tudni használni a kulcsszót a hirdetésekhez (esetleg a megbízott ügynökség, illetve az az alkusz sem, aki a védett nevű biztosító termékét igyekszik reklámozni).
Más kérdés persze, hogy az igazán élelmes hirdetők már előre felkészültek a harcra és az organikus találatok listájában is igyekeznek folyamatos optimalizálással minél előbbre kerülni a Google kereséseknél. Jelenleg azonban összesen 3-4 olyan biztosító van itthon, mely fontos kulcsszavakra jó pozícióban szerepel, a SEO terén is lenne tehát még tennivaló, mivel a keresők 70-80%-a csak az első 5 találatot nézi meg, amint az az alábbi hőtérképből is látszik.
Kell a net a döntéshozatalhoz? Jobban, mint valaha!
Peresztegi Zoltán, a Google magyarországi képviselője a szemináriumon rávilágított arra, hogy ma már az internetnek hatalmas szerepe van a vásárlási döntés előkészítésében. 2007-es adatok szerint a magyarországi netezők 55%-a vallotta úgy, hogy internetezés közben utánanézett a termékeknek, szolgáltatásoknak, amiket meg akart venni. (A vásárlási tranzakció természetesen az esetek többségében nem online megy végbe.)
Méltó ellenfele lehet a mogyoró-nachos-ropi sörkorcsolya triónak a kézműves sörfőzdék gyártási melléktermékéből készülő újfajta ropogtatnivaló.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
-
Sorozat készült az unió történetének legnagyobb csalásáról, amiről alig hallott valaki
A több milliárd eurós szén-dioxid-kvóta botrányt bemutató széria a Direct One-on debütál.
- Németország tartózkodott egy fontos uniós jogszabály elfogadásakor
- Veszélyjelzés - A vasárnap éjjeli vihar még csak "bemutató" volt?
- Hiába találták meg az elveszett kincset, nem tarthatják meg
- Rodolfo elé állította példaképként Karácsony Gergelyt Szentkirályi Alexandra
- Szupervihar - Jégszőnyeg alakult ki a Pilisben, mutatjuk
- "Nagy erejű ütközés történt" - folyik a keresés a verőcei hajótragédia után