A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete által, a MÁV Biztosító Egyesület átvételéről tartott sajtótájékoztatón Varga Csaba, PSZÁF főigazgató elmondta, hogy a ma délben lezárult kgfb-állomány átvételére vonatkozó ajánlattételi időszak végéig egyetlen érvényes pályázatot sem adott le a korábbi hat érdeklődő.
Ezzel a MÁV Biztosító története újabb fordulónaphoz érkezett, hiszen eldőlt, hogy nem lesz állomány-átruházás. Innentől kedve két opcióval lehet számolni: vagy sikerül meggyőzni a jövő csütörtöki tatai közgyűlésen a tagokat a pótdíjbefizetésről, vagy felfüggesztik az egyesület működését, és 30 napon belül át kell szerződniük az ügyfeleknek egy másik biztosítóhoz. Természetesen az új biztosító csak az átszerződés után okozott károkért fizet, az azt megelőzőekért a tag maga felelős. Polgári peres eljárásban a tag az egyesületen megpróbálhatja behajtani az összeget.
Varga Csaba azonban hozzátette, hogy az egyesület tagjainak - véleményük szerint - egyértelműek érdekükben áll a pótdíjbefizetés, mivel a piaci ajánlatok összevetése alapján az év hátralévő időszakára történő átszerződés díja ennél csak magasabb lehet.
A számítások alapjául az szolgált, hogy az egyesület többségében fővárosi, fiatal, nagy gépjárművel rendelkező férfiakból áll, akik átlagosan 400 ezer forintos kárt okoznak. Ezt figyelembe véve minden más biztosító magasabbra árazná ezen ügyfelek kockázatosságát, magyarul magasabb díjat számítana fel.
Amennyiben megszavazzák a pótdíjbefizetést, úgy a jelenlegi 195 ezer tagnak hozzávetőleg 20-30 ezer forintot kellene befizetni ahhoz, hogy az egyesület továbbra is ki tudja egyenlíteni a károkat. Amennyiben mégsem lenne elegendő a pótdíjak összege az év hátralévő részére, úgy az egyesület eszközeinek felszámolása után, a tagokat közvetlen kárfelelősség terheli, tehát maguknak kell megtéríteni a károkat.
A sajtótájékoztatón az is elhangzott, hogy már Uniós szinten is felmerült egy biztosítási garanciaalap létrehozásának ötlete, amely ilyen esetekben fedezni tudná bajba jutott biztosítókat terhelő anyagi kötelezettségeket. Ilyen garancialap jelenleg 16 európai országban működik, köztük például Bulgáriában is.
JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
A PSZÁF kiemelte, hogy ők a pótdíj befizetés lehetőségét preferálja, mivel ekkor garantált, hogy az egyesület által okozott károkért van, aki felelősséget vállal. Ugyanakkor a pótdíj befizetésére semmilyen eszközzel nem tudják kötelezni a tagokat, magyarul az a tag, aki a közgyűlés megszavazása esetén nem fizet, ezt büntetlenül megússza.
Több kérdés tisztázása tehát a közgyűlésig még várat magára, ilyen pédául az is, hogy mi történik azon tagok pénzével, akik a teljes évi tagdíjat befizették, és mégis inkább az átszerződés mellett döntenének. A PSZÁF erre csak annyit tudott válaszolni, hogy ezek a tagok jelentős kisebbséget képviselnek.
Méltó ellenfele lehet a mogyoró-nachos-ropi sörkorcsolya triónak a kézműves sörfőzdék gyártási melléktermékéből készülő újfajta ropogtatnivaló.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
-
Sorozat készült az unió történetének legnagyobb csalásáról, amiről alig hallott valaki
A több milliárd eurós szén-dioxid-kvóta botrányt bemutató széria a Direct One-on debütál.
-
Vágás határok nélkül: áttörés a nagyméretű fémszerkezetek precíz vágásában (x)
A Vass Acélcsarnok Kft. legújabb csőlézer vágógépe végre megoldást kínál a nagy átmérőjű csövek, zártszelvények és profilok vágására, vállalatok számára.
- Minden bejelentés számít a gyermekek online bántalmazása elleni harcban
- Átlagosan négy és fél polgármester közül választhatnak a budapestiek
- Japán filmek és sorozatok érkeznek házhoz ingyenesen
- Csoportgyőztesként negyeddöntős a női válogatott
- Eszméleténél van, de továbbra is súlyos a szlovák kormányfő állapota – a nap hírei
- Lengyelország „áthatolhatatlanná” teszi a határait, 2,5 milliárd dollárból