A pénzügyi kultúra fejlesztését célzó együttműködési nyilatkozatot írt alá szeptember 14-én, pénteken az UNION Biztosító és a Bridge Hungary Zrt.
A biztosító és ügyfél között kialakuló kapcsolatok hosszú távú elkötelezettségen alapulnak. Emiatt az UNION Biztosító kiemelt figyelmet fordít a valós ügyféligényeken alapuló minőségi ügyfélkiszolgálásnak. Ennek a minőségnek egyrészt az ügyfél-biztosító viszonylatában fenn kell állnia, másrészt a biztosításközvetítő-ügyfél és a biztosításközvetítő-biztosító viszonylatában is meg kell teremtődnie, hiszen ezek az együttműködések jelentik a zálogát a hosszútávon fennmaradó, az ügyfelek elégedettségét szolgáló biztosítási szerződéseknek.
"Nagy örömünkre szolgál, hogy a Bridge Hungary Zrt.-ben megtaláltuk a szó szoros értelmében vett partnert, amely az ügyfélkapcsolatokról azonos értékrendet vallva, az ügyfélérdekek szem előtt tartásával ugyanúgy a minőség alapelvére építkezik üzleti kapcsolataiban, mint ahogy azt mi is tesszük - mondta Zsoldos Miklós, az UNION Biztosító elnök-vezérigazgatója. Mindketten a pénzügyi kultúra fejlesztése mellett törtünk lándzsát. Nyilatkozatunk az ez irányú közös törekvésünk garanciája, amely megjelenik a már meglévő és a jövőbeni ügyfeleink felé nyújtott biztosítási és biztosításközvetítői szolgáltatásokban."
"Együttműködési Nyilatkozat
A magyar életbiztosítási piac jelentős szereplőiként tudatában vagyunk fokozott felelősségünknek a pénzügyi szolgáltatási kultúra színvonalának fejlesztésében.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
Közös munkával kívánjuk elérni az általános pénzügyi ismeretek bővülését, a már meglévő és majdani közös ügyfeleink életbiztosítási igényeinek a lehető legmagasabb szakmai színvonalon történő kielégítsét úgy, hogy ez ügyfeleink elégedettségének növelését eredményezze.
Termékeink alapos és teljes körű megismertetésével, átláthatóságával és elterjesztésével szándékozunk hozzájárulni az általános magyar pénzügyi szolgáltatási színvonal emeléséhez.
Méltó ellenfele lehet a mogyoró-nachos-ropi sörkorcsolya triónak a kézműves sörfőzdék gyártási melléktermékéből készülő újfajta ropogtatnivaló.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
-
Sorozat készült az unió történetének legnagyobb csalásáról, amiről alig hallott valaki
A több milliárd eurós szén-dioxid-kvóta botrányt bemutató széria a Direct One-on debütál.
-
Vágás határok nélkül: áttörés a nagyméretű fémszerkezetek precíz vágásában (x)
A Vass Acélcsarnok Kft. legújabb csőlézer vágógépe végre megoldást kínál a nagy átmérőjű csövek, zártszelvények és profilok vágására, vállalatok számára.
- Gázszámlapara - fontos határnapon vagyunk túl, május 17-e volt az utolsó "fűtéses" nap
- Ugrik egy kedvelt funkció bizonyos androidos készülékeken
- Csapadékkal felvértezve támadnak a gomolyfelhők
- Kaszálható a Balaton alja
- Minden bejelentés számít a gyermekek online bántalmazása elleni harcban
- Átlagosan négy és fél polgármester közül választhatnak a budapestiek