Az Európai Unió által bevezetett vámok ellenére a kínai elektromos járművek továbbra is versenyképesek maradhatnak az európai piacon.
Gépjárműadó 2024: órák kérdése és lejár a határidő - idén változtak a szabályok, ezt érdemes tudni
Április 15-én, vagyis ma éjfélig lehet befizetni a gépjárműadót. A legegyszerűbben az elektronikus tárhelyre kapott határozatokban szereplő linkre kattintva vagy a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) applikációjában, a NAV-Mobilban fizethető be az adó - közölte korábban az adóatóság. A pénzforgalmi számla nyitására kötelezettek átutalással rendezhetik a befizetést.
Korábban azt közölte a NAV, hogy több mint ötmillió jármű után – március 15-e helyett – 2024-től elegendő április 15-ig befizetni az adót egyösszegben. Az évi két alkalom helyett már csak egyszer küld a fizetésről értesítést a NAV. A szabályok egyszerűsítésére azért is volt szükség, mert az ügyfelek nagy részénél a kétszeri fizetés gondot okozott; vagy elfeledkeztek a második részletről, vagy duplán fizettek.
A határozatokat a NAV március elején elektronikusan (cégkapura, vagy hivatali tárhelyre, illetve a magánszemélyeknek, egyéni vállalkozóknak KÜNY-tárhelyre) küldte ki mindenkinek, aki rendelkezik elektronikus elérhetőséggel. Akik nem, azok postán kapták meg a papírokat.
A gépjárműadó befizetésének legfontosabb tudnivalói:
- határidő: 2024. április 15. éjfél,
- utalás: a NAV Belföldi gépjárműadó bevételi számlájára (10032000-01079160),
- utalási közleménybe adószámot vagy adóazonosító jelet kell írni.
Részletfizetés – maximum öt részletben – 2024. június 30-ig kérhető.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 18 990 380 forintot 20 éves futamidőre már 6,54 százalékos THM-el, havi 139 249 forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál szintén 6,54% a THM, míg a CIB Banknál 6,68%; a Raiffeisen Banknál 6,79%, az Erste Banknál 6,89%, az OTP Banknál pedig 7,84%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
A gépjárműadóra automatikusan járó öthavi pótlékmentes részletfizetést magánszemélyek és egyéni vállalkozók vehetik igénybe. A likviditással küzdő gazdálkodó szervezetek – a törvényi feltételek fennállása esetén – részletfizetést, fizetéshalasztást kérhetnek.
A gépjárműadó befizetése a NAV-Mobil Gépjárműadó-menüpontjában vagy a NAV ügyintéző felületén, az Ügyfélportálon (ÜPO) is pillanatok alatt teljesíthető. Az applikáció letölthető a Google Play és az App Store kínálatából is, mindig a legfrissebb verziót kell használni. A gépjárműadóval kapcsolatban minden információ megtalálható a NAV honlapján.
Egyre több magyar kínlódik a kocsijával: ezzel most csúnyán mellé lehet nyúlni, egy vagyon a javítás
Bár mindenki tudatában van annak, hogy az autónk karbantartása és javíttatása hatalmas összeg lehet a költségvetésben, sokan mégis elemi hibákat követnek el az autótartás kapcsán.
A legeltetés szó hallatán mindenkinek többnyire az alföldi legeltetés, a puszta, a Hortobágy jut eszébe, nem pedig a Balaton, vagy az erdős-fás-dombos vidékek.
Nyílt homoktövis élményszüretet hirdet augusztus-szeptemberre egy Tápió-vidéki, többszörösen díjazott gazda.
A filmvilág szerelmeseinek nyújt különleges szórakozást egy új társasjáték, amely egyszerre teszteli a filmismereteket és teremt gyorsan oldott légkört baráti összejöveteleken.
Az idén októberben harmadszorra elinduló Launchpad programról Kövesdi Gáborral, a Brancsközösség alapítójával beszélgettünk.
-
A nyugdíjra készülve ennyi adó-visszatérítést lehet igényelni
Arra keressük a választ, hogy olvasóink az állami nyugdíjat milyen egyéb megtakarításokkal tervezik kiegészíteni.
-
Sokan meg fognak lepődni, amikor nyugdíjas korba kerülnek
Az állami nyugdíjat milyen megtakarításokkal egészíti ki, hogy ugyanazt az életszínvonalat fenn tudja tartani, mint az aktív éveiben?
-
100 milliós támogatás a Lidltől a Heim Pál Gyermekkórháznak (x)
A vállalati stratégia része a társadalmi felelősségvállalás.
-
Stabil hozam és biztonság a befektetőknek (x)
A műtárgypiac egyre népszerűbb a befektetők körében, mivel stabil értéknövekedést és pénzügyi biztonságot kínál a gazdasági bizonytalanságokkal szemben.