A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 35,54 pontos, 0,05 százalékos emelkedéssel, 73 119,59 ponton zárt pénteken.
Egyre több kereskedő szabadulna a felgyűlt, új kocsiktól: durvább akciók is jöhetnek a magyar autópiacon
2023 harmadik negyedévében is folytatódott a hazai piac bővülése a Magyar Lízingszövetség legfrissebb jelentése szerint, bár ennek motorját elsősorban a növekedő árak jelentették. Ennek köszönhetően a kihelyezések nagysága idén elérte már a 634,6 milliárd forintot, ami összességében 6,4% -os emelkedés az előző év azonos időszakához képest. A teljes portfólió értéke ezzel párhuzamosan 8,9%-kal 2 078 milliárd forintra nőtt, miközben a szerződések száma 1,7%-kal maradt el a 2022-ben mért eredményekhez hasonlítva.
Kőszegi László, a Magyar Lízingszövetség főtitkára így értékelte a legfrissebb eredményeket: „A tagjaink által szolgáltatott adatok alapján egyelőre jól teljesített a piac, bár fontos kiemelni, hogy a látványos eredmény sokkal inkább az emelkedő áraknak, mintsem a növekvő lízing pozíciónak volt köszönhető. Emellett a bővüléshez az is hozzájárult, hogy az ellátási lánc problémái miatt meghosszabbodott határidők következtében még mindig a korábban, akár a tavalyi évben megrendelt eszközök átadása zajlik, bár ezek száma már gyorsan csökken.”
Hosszabb távra tekintve korai lenne még az öröm, mivel a gépjármű forgalmazóktól kapott információk egyelőre a beruházási kedv lanyhulását tükrözik, a vevők jelentős része továbbra is kivár. Az emiatt csökkenő rendelésállomány sajnos előrevetíti akár annak a lehetőségét is, hogy nem csak a darabszám, de a finanszírozott összeg is visszaeshet a következő időszakban.
Az állami kamattámogatott konstrukciók mellett ezt a kedvezőtlen folyamatot tompíthatják az egyre általánosabbá váló, a szállítók által támogatott finanszírozási akciók is, mint például a kamatmentes ajánlatok, hiszen a csökkenő kereslet miatt, többek között a személygépkocsi készletek is növekedésnek indultak. A jelenlegi kamatkörnyezetben ezek finanszírozása is költségesebbé vált, így a forgalmazóknak akár nagyobb kedvezményekkel is megéri szabadulni a járművektől.
Milyen trendek jellemezték az idei évet?
Az egyes eszközkategóriákat tekintve továbbra is a legnagyobb hányadot a személygépkocsi-kisteher-motorkerékpár triumvirátus teszi ki, amely 19,5%-os növekedéssel, 323,5 milliárd forint kihelyezéssel a teljes szektor 50,9%-át képviseli. Kedvező trendnek tekinthető, hogy a darabszám annak ellenére sem változott, hogy a forgalomba helyezések száma összesen 1,5%-kal zsugorodott. Ez annak köszönhető, hogy bár 3,2%-kal kevesebb személygépkocsit regisztráltak, ezzel párhuzamosan a kishaszonjármű kategóriában 9,1%-os növekedést figyelhettünk meg. A flottakezelők szintén a tavalyihoz hasonló eredményt mutathattak fel darabszámokat tekintve, összesen 8243 regisztrált járművel, míg a finanszírozott összeg 16%-kal lett magasabb az előző év azonos időszakához képest.
Fontos ugyanakkor megjegyezni, hogy a Lízingszövetség adatai nem fedik le a teljes hazai piacot, mivel még nem minden meghatározó szereplő szolgáltat adatokat a felméréshez.
Nem jelent meglepetést, hogy az idén is a nagyhaszonjárművek képviselik második legnagyobb eszközkategóriát, amely kirobbanó, 27%-os növekedést ért el 2022 óta és 141,2 milliárd forint finanszírozott összeggel a lízingpiac 22%-át teszi ki. A szegmens bővülését a magasabb árak mellett a forgalomba helyezések emelkedése is táplálta, ami 15,5%-kal haladja meg az egy évvel ezelőtti eredményeket. A szerződések száma ugyan kevésbé dinamikusan nőtt, de így is 12%-kal több köttetett, mint az előző évben.
Stratégiai szempontból kulcsszerepet tölt be a hazai lízingpiac 14,6%-át képviselő, mezőgazdasági termelőeszköz szegmens is, amely 92,8 milliárd forint értékű új üzletet hozott idén eddig a lízingcégeknek. Más kategóriákhoz képest az új kihelyezések összegének növekedése jóval szerényebb lett, mindössze 3,6%. Ráadásul a negyedéves trendeket vizsgálva, a harmadik negyedévben a finanszírozott összeg 37%-os zsugorodása figyelhető meg az előző év eredményeivel összevetve. A szerződött darabszámok tekintetében szintén 21%-os csökkenést tapasztalhatunk.
A piac 9%-át képviselő, egyéb gépek esetén duplájára nőtt az átlagos üzletméret, ami néhány jelentős, egyedi ügyletre utal 2023 harmadik negyedévében. A szegmensben mért, 57,3 milliárd forint értékű, új kihelyezések 23,3%-os bővülést jelentenek az előző évvel összehasonlítva, de ha az egyedi ügyletek torzító hatását kiküszöbölve, az első két negyedév átlagos üzletméretével számoljuk a harmadik negyedéves finanszírozott összeget, akkor valójában 11%-os visszaeséssel kell szembesülnünk. Az építőipar mélyrepülését egyértelműen tükrözi a lízingfinanszírozások száma is: a finanszírozott összeg 24%-kal, míg a darabszám 26,4%-kal esett vissza a vizsgált időszakban.
Az ügyfelek továbbra is óvatosak és kivárnak
A lízingcégek ügyfélkörét tekintve továbbra is a KKV szektor dominál, amely a hazai piac 72,6%-át teszi ki, míg a nagyvállalatok 14,7%-ot, a lakossági kihelyezések pedig csupán 6,2%-ot képviselnek. Az eszközök darabszáma alapján a KKV-k 64%-os, lakossági partnerek pedig a finanszírozott összeghez képest kicsit magasabb, 14%-os piaci részesedéssel rendelkeznek.
A beruházások visszaesése továbbra is a magas kamatokkal, a megdrágult bér- és energiaköltségek miatt megemelkedett céges működési költségekkel, illetve az EU-s pályázatok már megszokottá vált leállásával magyarázható. A cégek likviditása romlott, így az elsődleges feladat ennek a megoldása, alacsonyabb kamatozású forgóeszközhitellel.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 18 990 380 forintot 20 éves futamidőre már 6,54 százalékos THM-el, havi 139 249 forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál szintén 6,54% a THM, míg a CIB Banknál 6,68%; a Raiffeisen Banknál 6,79%, az Erste Banknál 6,89%, az OTP Banknál pedig 7,84%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Tarol a pénzügyi lízing
A különböző finanszírozási formák között idén is a pénzügyi lízing dominált, amely a piac 80,6%-át fedi le. Ebből a zárt végű pénzügyi lízing 318 milliárd forintot, míg a nyílt végű pénzügyi lízing 194,5 milliárd forintot jelentett.
Az elsődlegesen az állami és EU-s támogatásokra jellemző, kölcsönökből származó ügyletek értéke nagyjából az előző év eredményeit közelíti meg 63,3 milliárd forinttal és 10%-os részesedéssel. Többségében ezek mezőgazdasági gépek beszerzéséhez kapcsolódnak, kisebb részben pedig ipari és építőipari gépek lízingeléséhez használták fel az elérhető forrásokat cégek. Az operatív lízing összesen 58 milliárd forint kihelyezést realizált, amely a finanszírozási formák közül 9%-ot képviselt. Az eszközkategóriákat tekintve ez elsősorban a személyautót és a kishaszonjárműveket foglalta magába, az egyéb eszközök szegmensében ez a megoldás kevésbé jellemző hazánkra Nyugat-Európához képest.
Egyre nagyobb a kereslet az euró alapú lízingmegoldások iránt
Továbbra is folytatódik az a tendencia, hogy az ügyfelek évről évre növekvő számban döntenek úgy, hogy euró alapon lízingelik eszközeiket. 2021 óta lényegében megduplázódott az euró alapú ügyletek aránya. A két évvel ezelőtti, 21%-ot és 106 milliárd forintot kitevő, euró alapú finanszírozások tavaly már 28%-ra és 166,5 milliárd forintra emelkedtek, míg idén 261 milliárd forinttal már 41%-os piaci részesedést hasítottak ki maguknak.
A gyors növekedés okainak megértéséhez fontos kiemelni, hogy a nagyhaszonjármű szegmens meghatározó része mindig is euró alapú volt. Idén azonban már egyéb gépek jelentős részét és egyre több mezőgazdasági gépet, sőt személygépkocsit is ebben a formában finanszíroztak a lízingcégek. Ez utóbbinál, azaz a személygépkocsiknál a tavalyi 280 db eurós szerződésről 4028-ra ugrott a darabszám. Ez az eltolódás viszont egyértelműen a forint és euró kamatszint közötti különbözet eredménye.
Az állami gazdaságösztönző programok hatása 2023-ban
„A jelenlegi kamatkörnyezet mellett továbbra is rendkívül fontos, hogy államilag támogatott lízingforrásokhoz jusson a KKV szektor, amelyeket a cégek 100%-ban beruházásra fordítanak. Az első három negyedévben a Magyar Lízingszövetség tagjai 126 milliárd forint értékű finanszírozási szerződést kötöttek ebben a konstrukcióban, ami összesen 7755 darab szerződést jelent. Ezek az eredmények némileg elmaradnak a tavalyi teljesítménytől, a csökkenés azonban elsősorban az EXIM termékek volumenében történt: a kihelyezések összege a tavalyi 40 milliárd forintról 29,7 milliárd forintra csökkent az idei évben. Ennek oka egyrészt abban keresendő, hogy a Baross Gábor Újraiparosítási programban a korábbi programoknál kisebb hangsúlyt kapott a lízing"- emelte ki Kőszegi László.
Majd hozzátette, hogy "az EXIM termékeit elsősorban nagyhaszonjárművek finanszírozására veszik igénybe az ügyfelek, de fontos szerepet játszanak az ipari gépek finanszírozásában is. Másrészt a csökkenés összefügg azzal is, hogy a támogatások ellenére is magasabb a kamatszint a korábbi évekhez képest, ugyanakkor a kedvezőtlenebb gazdasági környezet, többek között a magas infláció is hozzájárul beruházási kedv visszaeséséhez. A Széchényi kártya sikerét az is kézzelfoghatóan bizonyítja, hogy a gazdasági recesszió és az alacsonyabb beruházási szándék ellenére is elérte finanszírozott összegben a tavalyi év eredményét, 95 milliárd forintot, 6605 darab szerződéssel. Ebben az esetben KKV-k sokkal szélesebb körben használják fel az elérhető forrásokat: vezet a mezőgazdaság, de kevéssel marad el mögötte a kishaszonjármű, majd ezt követik a nagyhaszonjárművek, az ipari gépek és az építőipari gépek” – fejtette ki a Magyar Lízingszövetség főtitkára.
Egyre több magyar kínlódik a kocsijával: ezzel most csúnyán mellé lehet nyúlni, egy vagyon a javítás
Bár mindenki tudatában van annak, hogy az autónk karbantartása és javíttatása hatalmas összeg lehet a költségvetésben, sokan mégis elemi hibákat követnek el az autótartás kapcsán.
A legeltetés szó hallatán mindenkinek többnyire az alföldi legeltetés, a puszta, a Hortobágy jut eszébe, nem pedig a Balaton, vagy az erdős-fás-dombos vidékek.
Nyílt homoktövis élményszüretet hirdet augusztus-szeptemberre egy Tápió-vidéki, többszörösen díjazott gazda.
A filmvilág szerelmeseinek nyújt különleges szórakozást egy új társasjáték, amely egyszerre teszteli a filmismereteket és teremt gyorsan oldott légkört baráti összejöveteleken.
Az idén októberben harmadszorra elinduló Launchpad programról Kövesdi Gáborral, a Brancsközösség alapítójával beszélgettünk.
-
A nyugdíjra készülve ennyi adó-visszatérítést lehet igényelni
Arra keressük a választ, hogy olvasóink az állami nyugdíjat milyen egyéb megtakarításokkal tervezik kiegészíteni.
-
Sokan meg fognak lepődni, amikor nyugdíjas korba kerülnek
Az állami nyugdíjat milyen megtakarításokkal egészíti ki, hogy ugyanazt az életszínvonalat fenn tudja tartani, mint az aktív éveiben?
-
100 milliós támogatás a Lidltől a Heim Pál Gyermekkórháznak (x)
A vállalati stratégia része a társadalmi felelősségvállalás.
-
Stabil hozam és biztonság a befektetőknek (x)
A műtárgypiac egyre népszerűbb a befektetők körében, mivel stabil értéknövekedést és pénzügyi biztonságot kínál a gazdasági bizonytalanságokkal szemben.